Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

IX. Fejezet - Korunk — a XIX. és XX. század — bencés élete: succisa virescit

életformához viszonyítva hanyatlást mutat. Ezt a tényt jórészt az általános korszellem rovására írhatjuk, de az új munkakörnek is nagy része volt benne. A tanító renddé lett magyar bencések hivatásuknál fogva szorosabb kapcsolatba kerültek a „világ"-gal s ez a kapcsolat csökkentette a szerzetesi lelkület erejét, lendületét. Ezzel szemben azonban az is tény, hogy tanító-nevelő munkájukkal sok hasznot hajtottak nemcsak hazájuknak, hanem egyházuknak is, mert a bencés tanárok a centralizmus és az abszolutizmus korában is kitartottak a magyar nemzeti eszme szolgálatában s a liberalizmus, szabadkőművesség és ateizmus virágzása idején is a katolikus hit és erkölcs ápolói s terjesztői voltak. Végül azt a — Butler angol apát által is hangsúlyozott — tapasztalati igazságot sem szabad figyelmen kívül hagynunk, amikor korunk bencés életéről igazságos ítéletet akarunk alkotni, hogy amely szerzetben sok időt és energiát fordítanak munkára, ott természetszerűleg kevesebb jut a liturgikus és aszketikus gyakorlatok számára; ahol viszont az utóbbiak végzésére vetik a hangsúlyt, ott a munka szorul háttérbe. A magyar bencések nyilvánvalóan az előbbi csoportba tartoztak s életüket inkább a munka, mint az istentisztelet végzése jellemezte. Ezt állapította meg O'Gorman, az angol bencés kongregáció prézese, amikor szentszéki megbízatással 1877-ben Pannonhalmát is meglátogatta: „Rómának nincs fogalma a magyar bencések munkásságáról". A növendékek fölkészítése a szerzetes-tanári hivatásra bölcseleti, tanárképző és hittudományi fokozaton A bencések tevékenysége egész korszakunkon át szinte kizárólag szellemi természetű volt. A fizikai munka nemcsak azért tűnt el életükből, mert a XVIII. század végén a laikus testvéri intézmény elenyészett, hanem azért is, mert annak becsülése aláhanyatlott. Kurbély püspök, a rend királyi biztosa jelentette ki 1811-ben: ,,a fizikai munka kevésbé illik korunkhoz". A szellemi és a tudományos munkát viszont nagyra értékelték nemcsak kulturális, hanem aszketikus vonatkozásban is. Az 1875. évi káptalan hangsúlyozta, hogy az egyrészt nagy haszonnal jár az egyén, a rend és az egyház számára, másrészt megmenti a szerzetest a világ szórakoztató haszontalanságaitól, az elpuhító kényelemtől, a testet nehezítő mindennemű mértéktelenségtől, az elmét tompító érzékiségtől. Egyenértékű az -891