Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

IX. Fejezet - Korunk — a XIX. és XX. század — bencés élete: succisa virescit

Osztrák, szláv és francia megrázkódtatások Az osztrák birodalmat ugyancsak megrázták a napóleoni háborúk és a Metternich reakciós korát követő 1848-as forradalmak, melyek után ott is liberális kormányzás következett. Ezek ellenére a Habsburgok mindvégig kitartottak az Egyház mellett, megőrizték intézményeit. Ezen a politikán nem változtatott a dinasztia bukása után szervezett köztársaság sem. Hitler ugyan meg akarta semmisíteni az osztrák szerzetességet is, átütő eredmény eléréséhez azonban hiányzott az ideje. Ilyen politikai viszonyok közt az osztrák apátságok egy része (a bécsi skót, az admonti, seitenstetteni, salzburgi, michaelbeureni, lambachi, kremsmünsteri, melki, götteweigi, altenburgi) szerencsésen vészelte át II. József és Napóleon korának viharait, a karinthiai St Pault, St Lambrechtet s a tiroli Fiechtet a XIX. század elején restaurálták, Seckaut pedig 1883-ban tették bencés apátsággá. A hitleri korszak (1938—45) zavarait hamarosan rendezték az osztrák bencések s utána békésen folytatták működésüket. Az ősi Mariazellt 1954-ben szervezték perjelséggé. Az osztrák fönnhatóság alá tartozó szláv kolostorok közül csupán a cseh břevnov-braunaui és a morva rajhradi maradt fönn. Az utóbbi 1813-ban függetlenült az előbbitől, Braunau pedig 1939-ben szakadt el anyakolostorától, Břevnovtól. Az emauszit 1880-ban szervezték újra. Az előző korokban jelentős délszláv — főleg dalmát — bencés szerzetesség emlékét csupán a dalmáciai Cokovac perjelsége őrzi (Tkon). Az 5 lengyel és 4 litván kolostor életét a pravoszláv orosz kormányzat szüntette meg a XIX. század folyamán. Később azonban sikerült két kolostort, a lubinit és a tyniecit életre kelteni; az utóbbi 1969-ben lett apátsággá. A francia fölvilágosodás és forradalom — tudjuk — teljesen szembehelyezkedett az Egyházzal: támadta tanait, elkobozta vagyonát, föloszlatta szerzetes rendjeit és egyéb intézményeit. A forradalom és Napóleon korát a restauráció, majd a demokrácia, a romanticizmus és a mérsékelt liberalizmus kora követte Franciaországban. A vallás- és egyházellenes közszellemre nagy hatást gyakorolt ugyan Chateaubriandnak a kereszténység szelleméről (Génie du Christianisme 1802) és Montalembertnek a nyugati szerzetességről írt hatalmas munkája (1860) — a franciák nagy része mégis az immanens világnézet híve maradt. így történhetett, hogy III. Napóleon bukása után a katolikusok megoszlása következtében a hatalom mindinkább az 50* 819