Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VI. Fejezet - A bencés szerzetesség hanyatlása és a pápai reformok a gótikus későközépkorban

De IX. Gergely utódai sem folytatták a kellő eréllyel és tudatossággal e'.ődeik törekvéseit. IV. Ince (1243—54) nem egy alkalommal engedélyezte a meghatározott javadalommal kapcsolatos monostori tisztségek állandóságát és ismételten mentesített apátokat a káptalanokon való megjelenés kötelezettsége, a tudatlanság vagy a törvénytelen származás akadálya alól. Mentalitására jellemző, hogy különleges jóindulattal fogadta St Gallen apátját, Bertoldot, mikor az a tőle kapott selyembe és skarlátba öltöztetett lovagjaival tisztelgett előtte és szívesen tüntette ki a főúri apátot a püspöki díszjelvények — a gyűrű és mitra — használatával. Utódja, IV. Sándor még bővebben osztotta az apátoknak ezeket a jelvényeket és exemptiókat, XXII. János (1316—34) pedig püspöki rangra emelt több francia és olasz apátságot. Ezek alapján érthető, hogy korunkban nem egy monostor alakult át lazább fegyelmű társas vagy székeskáptalanná, ami által megszűnt bencés intézmény lenni. A szentszéknek ez az eljárása természetesen nem lelkesítette a többi apátokat és szerzeteseket sem a visszavonult, egyszerű, aszketikus életre. Ezeknek és más — föntebb ismertetett és még tárgyalandó — okoknak a következtében a bencés szerzetesség nagyobb része tovább haladt a fegyelmi lazulás, az elvilágiasodás útján s reformja még a XIV. század első harmadában is mint megoldásra váró s mind sürgősebbé váró föladat jelentkezett. A probléma aktualitását mutatja, hogy időközben már a ciszterciek, a ferencesek, a domonkosok és az ágostonos kanonok reformja is időszerűvé, szükségessé vált. XII. Benedek 1336. évi reformbullájának tartalma, hatása A nagy föladatok megoldására a francia származású energikus avignoni pápa, XII. Benedek (1334—42) vállalkozott, aki kezdetben ciszterci szerzetes, majd apát, aztán püspök volt, aki tehát a szerzetesi életet, annak problémáit egyéni tapasztalatból ismerte. A clunyi, chaise-dieui, marseillesi és más francia bencés apátokkal való tanácskozások után 1336ban adta ki a „Summa Magistri" kezdetű s tárgya s szerzője után „Benedictina"-nak is nevezett bulláját, mely részletesen rámutatott a bencés élet hibáira, hiányaira, s miközben azok kiküszöböléséről igyekezett gondoskodni, megállapította a helyes és korszerű bencés élet kereteit. XII. Benedek a legszigorúbban elrendelte a tartományi káptalanok kétévenként, alkalmas monostorban való tartását. Szer495