Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VIII. Fejezet - A bencés szerzetesség megerősödése a barokk, összeroppanása a fölvilágosodás korában

A ciszterei életmódot megszigorító trappisták alapító apátja, a Regula betű szerinti megvalósítását követelő Ráncé az 1680as években ismételten támadta a maurinusok föltűnően erős tudományos működését és a fizikai munka fontosságát hangsúlyozta. Meggyőződése volt, hogy a tudományos munka nem válik javára a szerzetesi fegyelemnek és az imádságos lelkületnek. Vele szemben jelentette meg 1691-ben Mabillon a „Traité des études monastiques" című művét, melyben a görög és a latin szerzetesség történetéből, a zsinatok határozataiból, a koráig vezetett bencés hagyományból és saját tapasztalatából megállapította, hogy a tudományos foglalkozás nem áll ellentétben a szerzetesi lelkülettel és hivatással — főleg mikor azt arra alkalmas egyének megfelelő szellemben végzik. Műve második részében Mabillon a szerzeteshez illő tudományágak közt a szentírás, a szentatyák, a zsinatok, a jog, a hit-, és erkölcstan s a bölcselet tanulmányozását említette s a maurinusokat jellemző módon hangsúlyozta a „theologia scholastica" és a „theologia positiva" különbségét. Szerinte a spekulatív skolasztika Szt Tamás után degenerálódott s a disputák inkább zavarják, mint tisztázzák a problémákat. A „theologia positiva" alapjára helyezkedve ők a történeti, konkrét források nyomán kívánták továbbépíteni az egyházi tudományokat. A maurinusok valóban a történelmi tanulmányokat művelték. Azok módszerét az 1681-ben megjelent „De re diplomatica" c. nagy munkájában ismertette Mabillon s általa megalapítójává vált a modern történettudománynak, mely a múlt rekonstruálását a kritikailag földolgozott forrásanyag alapján végzi. Az oklevelek lelőhelyeit, szerkezetét, írását, datálását, pecsétjét ismertetve a történeti segédtudományok kézikönyvét szerkesztette meg. Ezen az alapon építettek tovább, amikor a Mabillonnal kongeniális Montfaucon (|1741) elkészítette görög paleográfiáját, Dantin, Durand és Clémencet pedig kidolgozta a kronológia és a történeti kritika elveit. Az egyes tudósok hangyaszorgalommal kutatták a francia és a külföldi levéltárakat — elsősorban természetesen a legfontosabb lelőhelyeket, a régi bencés apátságokat. Ebből a célból Mabillon és Montfaucon Olasz-, Németországban és Svájcban is megfordult és levelezésben álltak Európa összes nevesebb történészével. Csak így, jól szervezett közösségi munkával jöhettek létre azok a nagy és értékes művek, melyek Európa-szerte akkora -720