Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VIII. Fejezet - A bencés szerzetesség megerősödése a barokk, összeroppanása a fölvilágosodás korában

zad első felében viszont a franciák jutottak előtérbe. Közülük elsőnek Szalézi Szt Ferenc genfi püspököt említjük, aki nem­csak mint hittérítő működött szép eredménnyel, hanem mint aszketikus író is új és korszerű utakat mutatott az erkölcsi tö­kéletességre törekvők, főleg a műveltebb laikusok számára. Lel­ki leánya, Chantai Szt Franciska segítségével 1610-ben megala­pította a vizitációs apácák rendjét, mely a Szt Erzsébetet láto­gató Szűz Mária példájára a szegények, elhagyatottak és bete­gek testi-lelki gondozásában látta a maga speciális hivatását. Párizs és a franciák legtevékenyebb apostola Páli Szt Vince volt (1660). Tíz éven át résztvett az egyházpolitikát irányító ki­rályi bizottság munkájában, s alig volt a keresztény karitász­nak olyan megmozdulása, melyet nem ő kezdeményezett vagy legalább is nem támogatott volna. Törekvései intézményesítése céljából megszervezte a lazaristák népmissziós papi szerzetét s megalapította az irgalmas nővérek rendjét, mely kórházak, men­helyek, árvaházak, iskolák vezetése által az egész keresztény­ségben ismertté tette Szt Vince nevét. Végül meg kell említenünk Assziszi Szt Ferenc szerzetének új hajtását, a kapucinusok rendjét is. Ők az évtizedes belső ne­hézségek leküzdése után, a XVI. század vége óta fáradhatatlan buzgósággal és nagyszerű eredménnyel mélyítették a keresz­tény tömegek lelkiségét, védték az Egyház érdekeit és terjesz­tették az evangéliumot a pogányok között. Fejlődésük méreteit mutatja, hogy a rend önállósulása (1619) után pár évtizeddel kb. 1200 kolostorral és 17 000 taggal rendelkeztek. Már csupán a mondottakból is érezhető, hogy mily rendkívü­li nagy elevenség lett úrrá az Egyházban a trienti zsinatot kö­vető évszázad folyamán. Ez az elevenség nem valami ösztönös nyugtalanságból fakadt; annak mély lelki, eszmei gyökerei vol­tak. A csupán a Földre és az Emberre tekintő, az immanens jel­legű reneszánsz-világnézet helyét egy magasabb rendű vágya­kozás és törekvés igyekezett elhódítani s az emberek szívesen vették a transcendens eszméket, készséggel, áldozatosan álltak szolgálatába. A kor gyermekei ezért csatlakoztak oly föltűnően nagy számban a különféle új és régi egyházi szervezetekhez, me­lyek pasztorális, kulturális és szociális-karitatív munkával igye­keztek szolgálni embertársaik testi-lelki érdekeit s már a Földön kialakítani, uralomra juttatni Isten országát. Ez a törekvés erőteljesen megnyilatkozott a hittudomány mű­velésében, ahol az előző kor ellanyhulása után újabb virágzás következett. A vezetők ugyan a jezsuiták — a spanyol Suarez, az olasz Bellarmin, a német Canisius — voltak, de a többi ren­-702

Next

/
Oldalképek
Tartalom