Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VIII. Fejezet - A bencés szerzetesség megerősödése a barokk, összeroppanása a fölvilágosodás korában

delte a káptalani iskolák megszűnése óta annyira nélkülözött egyházmegyei papnevelő intézetek, szemináriumok létesítését; követelte, hogy a püspökök székhelyükön tartózkodjanak, rendszeresen látogassák egyházmegyéjüket s évente tartsanak papjaikkal zsinatot. Utolsó ülésén a szerzetesek reguláris életét szorgalmazta. Természetes, hogy a reform sorsa a rendelkezések végrehajtásától függött. Szerencsére, ebben a tekintetben alig volt különbség a világi és az egyházi vezetőség között. Az olasz, spanyol, portugál, lengyel, osztrák uralkodók készségesen elismerték a zsinat határozatait s hit- és erkölcstani tekintetben a franciák sem támasztottak nehézségeket. A XVI. század második felének pápái legfőbb föladatuknak tartották a zsinat határozatainak a megvalósítását. Caraffa bíborosból lett IV. Pál a római kúriát reformálta meg; V. Szt Pius a római missale és breviárium kiadásával a liturgiát szervezte újjá; XIII. Gergely tudományos téren alkotott nagyot létrehozva a Gergely-egyetemet és a Gergely-naptárt; V. Sixtus a bíborosi kollégium és a kongregációk fejlesztésével, a személyes püspöki beszámolók, a „visitatio liminum" szorgalmazásával az egyházkormányzatot modernizálta és központosította. A katolikus tanok védelmére s az eretnek eszmék elnyomására IV. Pál a római inquiziciót, V. Pius a római indexet szervezte meg s az utóbbi pápa adta ki a papság számára a római katekizmust is. Ezen és hasonló intézkedések következtében Róma visszanyerte régi tekintélyét s a pápák ismét a krisztusi világnézet legfőbb őreivé lettek. Rajtuk kívül azonban sok mások is voltak, akik a zsinat által megnyilatkozó fölhívásnak megfelelve (challenge-response) teljes szívvel-lélekkel dolgoztak azon, hogy a katolikus megújhodás mennyiségi és minőségi tekintetben egyaránt a legszebb gyümölcsöket teremje. Valóban, a kétezeréves Egyház történetének alig volt olyan lelkes, annyira dinamikus kora, mint a trienti zsinatot követő, melyben annyi kiváló, anynyi szent egyéniség dolgozott különböző területeken és különböző eszközökkel ugyanazon eszme megvalósításán, a korszellem átlelkesítésén, ,,éteriesítésén". Ezek sora IV. Pius unokaöccsével, Borroméi Szt Károly milanói bíboros érsekkel kezdődött, aki egyéni életével és pasztorális buzgóságával az igazi egyházfejedelem mintáját állította kortársai elé (fi 584). N éri Szt Fülöp — akit a rómaiak már életében „a szent" jelzővel illettek — hosszú életén keresztül az imádság embere és a szegény nép derűs lelkű és áldozatos szí-700