Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VII. Fejezet - A kommenda-rendszer és a kongregációk kifejlődése; a protestantizmus és a török pusztítás a reneszánsz korában

selő pápai legátus, Isvalies Péter bíboros szintén Tolnai mellé állt. Kijelentette, hogy az összes magyar apátságok vezetője Pannonhalma; az újjászervezés céljából Tolnainak, István zalavári apátnak és András termopiléi püspöknek vizitátoři megbízatást adott, hogy Vizsgálják fölül az egyes konventek életét, javítsák a hibákat és büntessék az ellenállókat. Ily előzmények után ült össze 1501 április 24-én az első káptalan Pannonhalmán, mely a király és a pápai követ föntebbi rendelkezései és ,,a bencés rend szokása szerint" tárgyalva megválasztotta vizitátorait. II. Ulászló május 6-án már meg is erősítette a határozatokat s a vizitátorokat a világi hatóságok támogatásáról is biztosította. Tolnai azonban még ezen fölül is buzgólkodott. 1502-ben a király segítségét vette igénybe, aki szigorú utasítást adott a bencés apátoknak a vágáns szerzetesek fölkutatására és megfegyelmezésére s egyáltalán a botrányos kóborlás megszüntetésére. Mint „generális visitator" 1503-ban az Ascanio Sforza bíboros kommendátorsága alatt élő pécsváradi konventet látogatta meg. így történt, hogy II. Gyula pápa — miután több hiteles értesülést szerzett Tolnai dicséretes működéséről — 1505-ben ismételten elismerte és megerősítette Pannonhalma vezető állását s fölszólította II. Ulászlót és Bakócz Tamás esztergomi érseket, hogy támogassák annak tevékenységét. Erre a támogatásra szükség is volt, mert — miként Tolnai jelentette a királynak — sok apát nem mutatott hajlandóságot életmódja megjavítására, nem viselt szerzetesi ruhát, nem gondoskodott az épületek s megfelelő létszámú konvent fönntartásáról. Ezekkel a nehézségekkel szemben a király is Bakócz érsek és főkancellár segítségét igyekezett igénybe venni. Mikor pedig arról értesült, hogy sok monostor vezetője — apát, perjel, őr vagy kommendátor — nem hajlandó megjelenni a káptalanon, illetőleg annak határozatait tudomásul venni, állásvesztéssel fenyegette meg az illetőket. Hogy a reformra mennyire szükség volt, azt a 17 monostorra vonatkozó 1508. évi vizitáció jegyzőkönyvéből láthatjuk, melynek tartalmát különböző vonatkozásokban föntebb már ismertettük. De éppen ez a körülmény adja magyarázatát a nagyfokú ellenállásnak is. Az aposztata, a rendjük fegyelmét elvető szerzetesek ugyanazon évben még a pápa előtt is megrágalmazták Tolnai Mátét, hogy őt, illetőleg törekvéseit elgáncsolják. Ezeknek az első éveknek a tapasztalatai alapján Máté apát arra a megállapításra jutott, hogy túlságosan is nagy az ország területe és túlságosan is nagy igényű az ő terve ahhoz, hogy az -681