Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VII. Fejezet - A kommenda-rendszer és a kongregációk kifejlődése; a protestantizmus és a török pusztítás a reneszánsz korában

vérével és sógornőjével, Jánosi apátja 1499/1500-ban anyjával, Béla, Garáb és Babocsa apátja, Paksi Euszták kétszer (1472-ben és 1478-ban) járt Rómában. Az is szomorú és nem egyedülálló jelenség volt, hogy a szkalkai kommendátor 1508-ban évi 12 forintot adott két szerzetesének, hogy abból lássák el magukat. Mivel ez az összeg nem biztosította megélhetésüket, a hívőktől egyéb adományokat is elfogadtak. Ugyanakkor a somogyvári kommendátorról is megállapították, hogy nem látja el rendesen szerzeteseit. Hogy ily viszonyok közt a szegénység mellett az engedelmesség erénye sem virágzott a bencés monostorokban, az természetes. Erre a tényre, annak okaira és következményeire világosan rámutatott Isvalies Péter reggiói bíboros érsek, a Szentszék követe, Szekszárd és Pécsvárad kommendátora. 1505 körül megírta a pápának, hogy a pécsváradiak — megunva a kommendátorok és olasz helyetteseik dirigálását — nem hajlandók engedelmeskedni. Inkább vágáns módra eltávoztak, esetleg más apátságba költöztek. S a harmadik fogadalom, a tisztaság rovására hasonlóképpen sok hiba történt. Erre nemcsak II. Ulászló föntebb idézett leveléből következtethetünk, hanem az 1508. évi vizitáció jegyzőkönyvéből is, mely a babocsai, murakeresztúri, koppánymonostori s hahó ti apát életmódját kétesnek, illetőleg botrányosnak minősítette. Köztudomású tény, hogy a reneszánsz világnézet nem kedvezett az önmegtagadó, az aszkéta életnek — annak terjedése az önzést, a „sacro egoismo"-t segítette uralomra az élet különféle területein. De a jelzett súlyos bajokat mégsem szabad általánosítanunk. Még a süllyedés mélyfokát rögzítő 1508. évi vizitátorok is megállapították, hogy az apáttal rendelkező Zselizszentjakabon, Kapornakon, Bakonybélben szabályos szerzetesi életet találtak. Magyar bencések külföldi egyetemeken A szellemi kultúra, az irodalmi tevékenység tekintetében szintén nagy cezúrát látunk a század első és második fele között. Az 1367-ben alapított pécsi, az 1389-ben szervezett óbudai s az 1467-ben létesített pozsonyi magyar egyetem túlságosan is rövid életű volt ahhoz, hogy lényegesen emelhette volna a magyar, azon belül a bencés kulturális élet színvonalát. De a bécsi és a krakkói egyetem is — ahol nagyobb számban jelent meg a magyar ifjúság — a XV. század végéig a régi, a középkori uta-666