Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VII. Fejezet - A kommenda-rendszer és a kongregációk kifejlődése; a protestantizmus és a török pusztítás a reneszánsz korában

1484-ben azonban ő is kegyvesztett lett és fogságba került, ahonnét csak Mátyás halála után szabadult, amikor érseksége mellé apátságát is visszaszerezte. Időközben a földvári apátságnak is ő volt az ura; 1482-ben azt átadta testvérének, Pálnak, aki erdélyi egyházmegyés pap volt, s akit Mátyás 1488-ban fosztott meg komsnendájától. Utódjává azt a raguzai származású, pilisi (bizonyára ciszterci) Györgyöt tette, aki a király halálát követő zavarokban emberölést követett el s emiatt apátságát elhagyva Raguzába tért vissza, ahol a bűnéről mit sem tudó honfitársai Trebinje püspökévé tették 1493-ban. Bőkezűen gondoskodott tehát a király munkatársai ellátásáról, míg azok hűségesen szolgálták. Csak az a kár, hogy ez a gondoskodás főleg az Egyház s azon belül a bencés apátságok terhére történt. A nagymúltú és gazdag Szekszárdot 1485-ben egyáltalán a „királyi kápolna" ellátásra rendelte. Az udvar klerikus tagjai közt fontos szerepet töltöttek be a király követei, akik rendszeres fizetés helyett szintén egyházi javadalmakat kaptak. így nyerte el 1465 körül a telki apátságot egy Sándor nevű raguzai szerzetes, aki Mátyás egyik legtehetségesebb diplomatája, „orator regius"-a volt. Ám pár év múlva már azzal, a király által támogatott kéréssel fordult a pápához, hogy több javadalma is lehessen. A pápa teljesítette kérését s 1474-ben már három apátság élén állott az, aki egyáltalán nem élt szerzetesi életet. Egy másik diplomata, Bajomi István a váci kanóniája mellé 1480 körül a tereskei apátságot szerezte meg magának. S akkortájt kapta meg Zalavárt Leoncius János mester, olasz diplomata is. Azon a nehézségen tehát, hogy egyházi és magyar törvények (pl. az 1471. évi 13. törvénycikk) egyaránt tiltották, hogy egy személynek több javadalmat adományozzanak, a reneszánsz anyagias mentalitásában élő pápák és királyok látható könnyedséggel tették túl magukat. A helyzet azonban még ezen túl is romlott. A Mátyás környezetében föltűnő sok sziléziai között volt Bertalan orvos, aki testvérével együtt jött hazánkba, ahol 1460-ban megkapta Kolozsmonostort. A konvent és a rend nevében András és Péter bencések tiltakoztak ez ellen és kijelentették, hogy „Bertalan doktor úr az apátság törvénytelen bitorlója"; a következő évben tényleg kénytelen volt onnét távozni. Két évtized múltán, 1482ben viszont újra boroszlói egyén, Lőrinc kanonok volt az apátság kommendátora. Ugyancsak udvari orvosként működött az az aquileiai Angelus, aki 1474-ben került a zalavári apátság élére. Ebben az összefüggésben kell aztán megemlítenünk, hogy az -651