Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VII. Fejezet - A kommenda-rendszer és a kongregációk kifejlődése; a protestantizmus és a török pusztítás a reneszánsz korában

úri jogáról. De VIII. Incével való kapcsolata (1484—92) sem volt barátságosabb. Aragoniai Ferrante nápolyi királlyal 1486 óta foglalkozott egy pápaellenes zsinat összehívásának a gondolatával. Ez a feszült viszony megenyhült ugyan a nagy autokrata, az igazi „uomo singolare", Mátyás halála után, ám a Jagellók (1490 —1526) és Habsburg Ferdinánd (1526—1564) is ragaszkodtak a főkegyuraságukból levezetett főpapkinevező jogukhoz. A pápáknak a XVI. században is csak az a jog maradt, hogy a király által választott és előterjesztett jelöltet — ha nem találtak nála lényeges kánoni akadályt — kinevezték, illetőleg a királyi kinevezést megerősítették. Ily körülmények közt a káptalanok és a konventek választó joga is formasággá vált: a király választottját ők is megválasztották. Lényegében azt a fölfogást támasztotta alá téves történeti érveléssel és kodifikálta Verbőczy István az 1514-ben elkészült és 1517-ben kinyomtatott Tripartitum című törvénykönyvében, mely aztán négy évszázadon át érvényesült a magyar közéletben. A reneszánsz szellemiségű fejedelmi abszolutizmus természetesen nem teremhetett jó gyümölcsöt egyházi, de szerzetesi, bencés vonatkozásban sem. Az udvar fölfogása a XV. században nemcsak egyházias nem volt, hanem még elvhű keresztény sem. Zsigmond s még inkább Mátyás túlságosan is evilági mentalitásban élt s annak megfelelően döntött akkor is, amikor a vezető egyházi állások betöltésére került a sor. Rokoni kapcsolatok, politikai érdekek és érdemek s egyéb szolgálatok voltak a legfőbb szempontok a főpapok kiválasztásánál. Mátyás nemcsak az államkormányzatban, hanem a magánéletében hasznosított egyházi, néha világi egyének remunerálására, fizetésére is alkalmazta az egyházi javadalmakat. Ez a méltatlan eljárás a szerzetek közül természetesen csak a javadalmas rendeket érintette, közöttük viszont elsősorban a nagyobb jövedelmekkel rendelkező bencés apátságokat. Ennek következtében igen sokszor nem bencések, hanem idegen (pl. kolduló) szerzetesek s még gyakrabban megfelelő megélhetést kereső, előkelő származású vagy állású világi papok jutottak bencés monostorok élére, illetőleg lettek jövedelmeik élvezői, így alakult ki nálunk is — akárcsak az olasz és spanyol apátságokban — a kommenda-intézmény, mely a XV. század végére szinte teljes pusztulásba sodorta a magyar bencés szerzetességet. A baj arányait láthatjuk abból a tényből, hogy a század elején még fönnálló több, mint 60 apátság közül a század folyamán legalább 33 jutott hosszabb-rövidebb időre kommendátorok kezére. -646