Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VII. Fejezet - A kommenda-rendszer és a kongregációk kifejlődése; a protestantizmus és a török pusztítás a reneszánsz korában

korán hozzá csatlakozott Polironén, Cesenán, a piacenzai Szt Szixtuson és a római Szt Pálon kívül a régi nagy apátságok közül Bobbio 1448-ban, a ravennai Szt Vitái 1472-ben, Pontida 1491-ben, Cava 1497-ben társult hozzá. Szinte határtalan volt az öröm, amikor ismételt kísérletek után Medici János bíboros kommendátor — megfelelő kárpótlás ellenében — kiengedte kezéből az ősmonostort s az Özséb volt perugiai apát és kongregációs prézes vezetésével és 30 tagú konventtel 1505-ben ismét megkezdhette bencés életét. A szervezet attól fogva a „Cassinói kongregáció" nevet viselte. Ez — hogy csak a fontosabb eseményeket említsük — 1506-ban a szicíliai (palermói, cataniai, monrealei stb.) apátságok, 1516-ban Subiaco és Lérins, 1567-ben Farfa csatlakozásával erősödött. Barbo Lajos művének jelentőségét helyesen állapította meg Faber Félix ulmi dominikánus, amikor az 1487. évi látogatása után azt írta, hogy a Szt Jusztina élete nemcsak a bencés, hanem a többi szerzetesek számára is példát mutató. De az is bizonyítja ezen olasz kolostor, illetve kongregáció történeti jelentőségét, hogy az utána létesült egyéb, külföldi bencés kongregációk is századokon át sok elemet vettek át szervezetéből. Az olasz kongregáció kapcsolata a humanizmussal és a reneszánsszal Hogy a páduai—cassinói kongregációban ily módon újjászerveződött olasz szerzetesség egyházi és kulturális téren is adott életjelt magáról, az nagyon is természetes. Nemcsak Barbo szerepelt a bázeli zsinaton és járt el ismételten pápai megbízatásokban, hanem munkatársa, a portugál származású Gomez is, aki később a kamalduliak generális apátja lett s mint apostoli nuncius működött hazájában, Portugáliában. A cataniai János a római Szt Pál apátja, majd szülővárosa bíboros püspöke volt. A trienti zsinat előkészítésében s annak tárgyalásain jelentős szerepet vitt Clarius Izidor, aki mint Foligno püspöke halt meg 1555-ben. Még kiemelkedőbb egyéniség volt Cortese Gergely (14S3— 1548), aki Polirone szerzeteseként kezdte, Lerins apátjaként folytatta s mint bíboros fejezte be egyházi pályafutását. Több dogmatikus, illetőleg filozófiai művet alkotott s bizonyította Szt Péter római tartózkodását. Ugyanő a klasszikus irodalom iránt is nagy érdeklődést tanúsított s Európa sok kiváló humanistájával állott kapcsolatban. Polirone másik nevezetes bencése Folengo Teofil volt, aki azonban — akárcsak francia rendtársa, -618