Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VII. Fejezet - A kommenda-rendszer és a kongregációk kifejlődése; a protestantizmus és a török pusztítás a reneszánsz korában

meg sem a Regula követelményeinek, sem a transcendens gondolkozású és nemesebb törekvésű kortársak igényeinek. Éppen ezért a „vita nuova" vágya nemcsak az irodalmi, a művészeti és a társadalmi reneszánsz híveit s a reformokat kívánó egyetemes zsinatok tagjait lelkesítette, hanem sok bencés szerzetest is, akik különböző helyeken és különböző módokon ugyanarra a célra: a korviszonyoknak megfelelő reguláris élet kialakítására törekedtek. Ennek a bencés vallás-erkölcsi reneszánsznak az útját-módját a következőkben két szakaszban fogjuk ábrázolni. Az elsőben főleg az új élet új keretét, a másodikban annak tartalmát, az új lelkiséget kívánjuk ismertetni. Az „új élet" bencés vonatkozásban is Itáliában kezdett kibontakozni. A megújhodás vágya ott öltött először testet s onnét került át Európa különböző országaiba. Az első nyomokat Subiacóban találjuk, ahol III. Bertalan apát (1363—69) idegen, főleg német bencéseket telepített meg, hogy ezáltal megszakítsa a konvent és a környékbeli önző nemesi családok kapcsolatát. Bár az apátválasztás szabadságát még hosszú időn át nem lehetett biztosítani, a konvent kebelében kialakított új életnek s az azt rögzítő „subiacói szokások"-nak mégis nagy lett a jelentősége, mert a XIV. század végére már több itáliai kolostor vette át azokat. Ezek, a nagyrészt német bencésekből álló apátságok mintegy német kongregációt alkottak. Ennél a subiaciói mozgalomnál azonban sokkal jelentősebb lett az, mely a páduai Szt Jusztina-monostorból indult el, s amelynek megszervezője Barbo Lajos volt (1382—1443). Barbo életének vázolása nemcsak a bencés élet fejlődése, hanem a korviszonyok megismerése szempontjából is igen tanulságos. A velencei nemesi családból származó Barbo mint 15 éves ifjú klerikus 1397-ben kapta kommendába szülővárosa egyik ágostonrendi kolostorát, a «S

1 Giorgio in Alga-t, melyben csupán 2 laikus testvér élt. Hogy némi elevenséget vigyen kolostorába, szívesen adott benne otthont annak a papi közösségnek, mely a komolyabb lelki élet kialakítására 1400 körül egy fogadalomnélküli kongregációt alkotott Velencében. Hozzájuk tartozott Correr Antal és lelki kapcsolatot tartott velük unokatestvére, Condulmer Gábor ágostonos szerzetes is. Közel tízéves ilyen élet után történt, hogy Correr és Condulmer nagybátyja, a szintén velencei származású Correr Angelo mint XII. Gergely Szt Péter székébe került 1406-ban. A pápa a következő évben a páduai Szt Jusztina apátságot kommendába adta Corrernak, aki azonban Condulmer tanácsára inkább -615