Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

II. Fejezet • A Regula elterjesztése és a nyugati keresztény kultúrközösség megteremtése a koraközépkorban

ból aztán az avar uralmat támadta és semmisítette meg. így jött létre az a hatalmas frank vagy Karoling-birodalom, melynek határa a La Manche-csatornától az Elbáig s majdnem a Tiszáig, a fríz Hollandiától a Pireneusokig és Szicíliáig terjedt. Ennek az „Imperium Christianům"-nak az urát, Nagy Károlyt III. Leó pápa 800 karácsonyán koronázta császárrá Rómában, amikor a keleti, a bizánci császárság méltó párt kapott Nyugaton. A Karoling-császárság jellegét tekintve, sajátos formájú keresztény monarchia volt. A theokráciára törekvő király, illetőleg a császár akarata világi s egyházkormányzati vonatkozásban szinte akadálytalanul érvényesült. Ószövetségi hasonlatot használva Nagy Károlyt ,,Dávid"-nak nevezték, aki király és pap — rex et sacerdos — volt egy személyben. Az Egyház által a hatalom birtoklására alkalmasnak nyilvánított egyén éppúgy fölkenés által nyerte állását és joghatóságát, mint az egyházi férfiak a püspök-, illetőleg a papszentelés révén. Ezért Károly mint „quasi sacerdos" a püspökökkel együtt Krisztus nyája felelős pásztorának és az Egyház védelmezőjének, „advocatus"-ának érezte magát s még hittani kérdésekben, pl. a szent képek tisztelete tekintetében is igyekezett a saját fölfogását érvényesíteni. Általában azonban a pápa vallás-erkölcsi irányítását elfogadta s a régi gallikán gyakorlattal szemben Róma liturgikus szokásait és előírásait kötelezőnek tartotta magára és birodalmára nézve. Törvényei, a capitulare-k a közélet polgári és egyházi vonatkozásait egyaránt fölölelték. A frank államhatalom mégsem volt despotizmus, mert az uralkodó nem önkényesen gyakorolta hatalmát. A birodalom világi és egyházi urai részt vettek azokon az évszakos tanácskozásokon, melyeken a törvényhozás és a közigazgatás kérdéseit megtárgyalták. S ezenkívül mint az uralkodó küldöttei, „missi" a helyszínre érkezve ellenőrizték a hozott törvények megtartását is. A frank birodalom politikai, társadalmi és gazdasági rendszere a feudalizmuson, a hűbériségen alapult. Az ország és a nép feje az uralkodó volt. Ö mint legfőbb hűbérúr, senior, seigneur birtokokat juttatott egyes világi és egyházi híveinek, akik ezáltal hűbéreseivé, vazallusaivá váltak. Ám ezek a koronavazallusok szintén elég gazdagok voltak ahhoz, hogy mint seniorok maguk is birtokokat adományozzanak szerényebb körülmények közt élő híveiknek, akik viszont a náluknál kisebb uraknak lettek senioraivá. A hűbérbirtok, a feudum vagy benefícium hűségre és seniora támogatására kötelezte a vazallust s ez a kapcsolat lett a társadalom összetartó eleme. Érthető, hogy az urak politikai hatalmát .80