Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

I. Fejezet • Szt Benedek élete és regulája

Főbb vonásaiban a montecassinói életnek ez a képe bontakozott ki előttünk Szt Benedek életrajzának és rendszabályának tanulmányozása folyamán. Ezen életforma kialakításában ugyan Szt Benedek egyéniségéé volt a döntő szerep, annak állandósítását és propagálását viszont a Regula biztosította. A következőkben Szt Benedeknek, illetőleg Regulájának még néhány olyan tulajdonságát emeljük ki, mely az utóbbi vonatkozásban különlegesen jelentősnek mondható. Szt Benedek aszketikus és egyben törvénykönyvet akart szerzetesei kezébe adni, hogy azt lelki és közösségi életük zsinórmértékének tekintsék. Művét azonban nem tartotta szentírásjellegűnek, melyen változtatni, módosítani nem szabad. Amikor az étel és az ital mértékéről, a ruházkodás módjáról intézkedett, az azon való, szükségesnek látszó módosítást az apát belátására bízta, annak hatáskörébe utalta. Hasonlóan nyilatkozott akkor is, amikor az istentisztelet módját szabályozta. „Ha valakinek a zsoltároknak ez a fölosztása nem tetszenék, rendezze el maga, ha másképpen jobbnak ítéli", csak arra ügyeljen, hogy egy hét leforgása alatt minden zsoltár sorra kerüljön. (XVIII.53—58.) Hogy Szt Benedek nem akarta Regulája révén megmerevíteni, a fejlődés lehetőségétől elzárni a szerzetesi életet, az világosan látszik a LXI. fejezetből. Ott beszélt olyan szerzetesről, aki messze vidékről, idegen országból érkezik a kolostorba. Ha az ilyen vendég szerzetes szellemi és erkölcsi tekintetben értékesnek látszik, akkor azt necsak saját kérésére vegyék föl közösségükbe, hanem maga az apát is tehet neki ajánlatot az ott maradásra. Az ilyen szerzetes által ugyanis a hagyományos kolostori élet új és hasznos elemekkel gyarapodhatik s példáján a többiek művelődhetnek. A Regulának egyik legkiválóbb értéke kétségtelenül a fejlődésre, a különböző korok és országok viszonyaihoz és igényeihez való alkalmazkodásra való képesség, az „elaszticitás". Szt Benedek nem akart ugyan központilag irányított, uniformizált „rendet" alapítani, mint Szt Domonkos, assisi Szt Ferenc, loyolai Szt Ignác s még a subiacói kolostortelep életformáját sem tartotta követésre méltónak — de arra már tudatosan törekedett, hogy Regulája által a különböző vidékeken fekvő, egymástól jogilag és szervezetileg független kolostorok életét szabályozhassa, hogy a kolostorok sorozatában ugyanazt a lelkületet és a helyi viszonyoknak megfelelő azonos életformát alakíthassa ki. Ezért rendelte el, hogy „ruházatot a testvérek lakóhelyüknek és az éghajlatnak megfelelően kapjanak, mivel hidegebb vidéken többre van szükség, meleg vidéken kevesebbre" (LV.l—4.). 41