Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

V. Fejezet • A románkori bencés élet Magyarországon

kiképzése egy vonalról indult s így a szélesebb főapszis természetszerűleg kifelé öblösebb lett. Azzal, hogy általában nem alkalmaztak kereszthajót, a francia és a német gyakorlattól tértek el, a nyugati oldalra állított két erős toronnyal viszont a lombard alaprajzot módosították. Ez annyival is jelentősebb, mert a két torony alatt alakult térbe szabadon folytatódott a két mellékhajó, mely ily módon hosszabb lett, mint a főhajó; ez utóbbinak nyugati, a két torony között adódott részét az előcsarnok, a narthex foglalta le. Bár az alsó templomot vagy kriptát már a XI. századi tihanyi és pécsváradi bencések is alkalmazták, a szentély a legtöbb XII. és XIII. századi bazilikánknál hiányzott, illetőleg szinte teljesen a főapsziszra zsugorodott össze. A zsolozsmázás színhelye, a kórus, a főhajónak a keleti, a főapszissal érintkező részén volt. A rendelkezésre álló tér minél gazdaságosabb kihasználása céljából az itt álló pilléreknek a főhajó felé néző oldalát — a féloszlopok elhagyásával — laposan képezték ki. Az ülőhelyeket hosszanti irányban rendszerint két-két sorban helyezték el. Alsótemplom esetén természetesen föl kellett emelni a fölötte levő szentély szintjét; de a nép számára fönntartott résszel szemben a kórus szintjét is nem ritkán megemelték néhány lépcsőfokkal. Az egyes nemzetségek által épített apátsági templomok főhajójának nyugati végén, az előcsarnok fölött — ahol manapság az orgona és az énekkar szokott állni — rendszerint megtalálható az a karzat, melyet a kegyúr és családja számára tartottak fönn. A jáki templomban ma is látható a nyugati oromfalba vágott s a főhajóra néző háromfülkés kegyúri szék. Ezektől az általános szabályoktól való lényegesebb eltéréseket az egyes bazilikák ismertetése során fogjuk megemlíteni. Azt azonban már most megjegyezzük, hogy később is voltak olyan szegényebb apátságaink — pl. Jánosi, Kolos —, melyek megelégedtek egyhajós templommal. Bazilikáink építőanyaga általában a kő volt s csak annak hiányában használtak téglát, pl. Ákoson, Deákiban. A hajókat kezdetben a kazettás, lapos famennyezet borította. Noha az alsó templomokat már a XI. században is boltozták, a fölső templomok boltozását. csak a XII. század vége óta — akkor is inkább a keskenyebb mellékhajókét — tudták megoldani. Az építészet után a szobrászat alkotásait kell ismertetnünk, bár a kőműves, a kőfaragó és a szobrász munkáját korunk első részében még elég nehéz megkülönböztetni. A hajókat alkotó pillérek, az egész vagy a falakra, illetőleg pillérekre alkalmazott 393-