Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

I. Fejezet • Szt Benedek élete és regulája

a világban járó, utazó szerzetesekről s Szt Gergely azt is följegyezte, hogy Valentinianus testvért civil testvére, Benedek apátot pedig apáca húga, Skolasztika szokta évenként meglátogatni. Ez a lelki közösség és nemes barátság fűzte Szt Benedeket a canusiumi és a capuai püspökhöz, Servandus apáthoz, s a civil, de vallásos Theoprobushoz, akik időnként szintén föl szokták keresni a montecassinói apátot. Szt Benedek nem, volt érzéketlen a világban élők fájdalma, szenvedése és erkölcsi nyomora iránt. Az említett Theoprobus neki köszönhette megtérését; az egyik környékbeli embert kegyetlenül gyötrő gót Zalla az ő hatására jobb belátásra jutott s imádságába ajánlotta magát. Az Itáliát annyit pusztító gót király, Totilas szintén megrendülve távozott Montecassinóról s utána már kevésbé kegyetlenkedett. A Szt Benedek iránt érzett tiszteletnek és bizalomnak jellemző esete volt, amikor egy apa egyetlen fiacskája holttestét magával vive rohant föl Montecassinóra s megesküdött, hogy addig nem távozik onnét, míg az apát föl nem támasztja gyermekét — ami aztán buzgó imádság közepette meg is történt. A szenvedőkkel való mélyen emberi együttérzését legvilágosabban a campaniai éhínség idején mutatta meg. Mikor a kolostor éléstárát már teljesen kiürítette a szűkölködők között, még az utolsó üveg olaját is odaadta Agapitus subdiaconusnak. Szt Benedek egyéniségének ezt a mélyen szociális, keresztényien humánus, igazi emberbaráti vonását megtaláljuk Regulájában is, melynek kifejtése annak egyik legjellegzetesebb fejezetét alkotja. Az LIII. fejezetben azt olvassuk, hogy a kolostornak legyen külön lakása és konyhája a vendégnek, ,.hospes"-nek tekintett idegenek számára. Ha vendég érkezését jelzik, az, akinek az tiszte, siessen eléje, üdvözölje a béke csókjával, végezzen közös imát és szentírás-olvasást, hogy ott tartózkodása az illetőnek épülésére váljék. Ellátásáról lelkiismeretesen kell gondoskodni; étkezésnél nemcsak ő, de a vele foglalkozó szerzetes is föl van mentve a kolostor böjtje alól. A kézmosó vizet az apát adja, a lábmosást rajta kívül a többi szerzetesek is végzik. Az emberi méltóságnak ez az elismerése és tisztelete azonban nemcsak az előkelőket vagy jóbarátokat illeti meg. Szt Benedek rendelkezése szerint „kiválóan nagy gondot fordítsanak a szegények és zarándokok fogadására, mert bennük még inkább fogadjuk Krisztust". Ez a fejezet adja majd alapját a középkori kolostorok oly jelentős szociális-karitatív működésének, mely az Űr Jézus szavaira támaszkodik: „Vendég (idegen, zarándok) voltam és befogadtatok engem — hospes fui et suscepistis me." 40