Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

V. Fejezet • A románkori bencés élet Magyarországon

deti stádiumukban az angolok is — „Domkloster"-ok voltak, melyekben a világi papság együtt élt a bencésekkel s így első káptalanjaink neumás kódexei minden bizonnyal az ő kezük munkái voltak; másrészt viszont tudjuk, hogy a legfontosabb ránk maradt neumás liturgikus kódexek, a Sacramentarium S. Margaritae s a Sacramentarium Boldvense, azaz a Hahóti és a Pray kódex a XI., illetőleg a XII. században tényleg bencés apátságban keletkeztek. Bár a magyarság keresztény hitre térésének korában a nyugati nagy bencés énekiskolák St Gallenben, Reichenauban már elhanyatlóban voltak s ily körülmények közt Magyarországon sem keletkezhettek kiváló énekiskolák, mégis a föntebb említett pannonhalmi könyvkatalógusban már a XI. század végén megtaláljuk az összes liturgikus énekes könyveket s nem is kisebb számban, mint az akkori szomszédos nyugati apátságokban. A XIII. század eleje óta pedig névszerint is ismerünk bencés „cantor"-okát — a pannonhalmi Farkadinust, a pécsváradi Rajnert, a somogyvári Bálintot —, akik a liturgikus éneket tanították és vezették. Az első (XI.—XIII. századi) magyarországi neumaírás a késői st galleni notációt követte. Legrégibb kódexeinkben mindenütt ezt találjuk. Ám a XII. század végén, a Pray kódexben már megjelent a francia, pontosabban szólva a metzi notáció is. Sőt ugyanezen kódexnek egy, a XIII. század elején beírt sequentiájában, a „Clemens et benigna"-ban — mely eddigi tudásunk szerint az első ránk maradt magyar eredetű sequentia — látjuk a sajátos magyarországi notációnak első nyomát, mely aztán a XIV. században általánossá lett Magyarországon. Bontakozó művészetünk keleti, nyugati és magyar elemei A Pannóniába került félnomád magyarságnak természetszerűleg kevés érintkezése volt az európai értelemben vett művészetekkel, hi z nagyobb része még sokáig sátrak alatt vagy kunyhószerű, fából készült épületekben lakott. Művészi érzékét azonban ezek ellenére sem tagadhatjuk, ami főleg ékszereiben és fegyvereiben, ruházatában és lakásberendezésében nyilatkozott meg. A XI. századi perzsa Gurdézi írta róluk, hogy „ruházatjok színes selyem szövetből készült, fegyverzetük ezüsttel bevont, (ők maguk) fényt kedvelők". Ugyanott olvassuk, hogy az előkelők nászajándékai között főleg a finomabb prémekből és selymekből készült ruhák, szőnyegek és bútorok szerepeltek. A régészeti leletek tanúsága szerint ötvösműveik — 389-