Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

V. Fejezet • A románkori bencés élet Magyarországon

mintegy alapgondolatát fejezik ki következő szavai: „A magyarok lelke abban az időben semmi mást nem áhított, csak földeket foglalni, népeket hódítani és hadi munkát végezni. Tudniillik a magyarok úgy örültek az embervér ontásának, mint a nadály s bizony-bizony ha nem így tettek volna, nem hagytak volna annyi jó földet utódaikra." Ám a honfoglalás részletes leírása túlságosan is igénybe vette Anonymus energiáját — az aránytalanul széles alapokra fektetett munkát nem tudta megfelelően folytatni, még kevésbé befejezni. Ez abból látszik, hogy az őshazával és Álmos vezetése alatt tett vándorlással foglalkozó 13 fejezet után 39 fejezetet kapott az Árpád irányításával végzett honfoglalás — az azt követő, mintegy félszázadon át tartó külföldi hadjáratok, az úgynevezett „kalandozások" pedig 5 fejezetre szorultak össze. Energiája fogyása miatt nagyszabású tervét nem tudta megvalósítani, ígéretét, hogy megírja „Magyarország királyainak és nemeseinek származását s az oly nemes magyar nép vitéz tetteit", csak kis részben teljesítette. A főleg a honfoglalást tárgyaló — magában véve is tekintélyes kötetet kitevő — történet írásába belefáradt szerző a pogány Tonuzaba és fia, a már keresztény Örköny szembeállításával — mintegy szimbolikus jelenetben — szemléltette, hogy a magyarság története új korszakba érkezett. Ennek az új, a keresztény korszaknak és a magyar királyságnak az eseményeit azonban már nem írta meg. A mű tartalmi ismertetésénél sokkal nehezebb föladat a szerző kilétének, kultúrájának s műve forrásainak a kérdése. A munka tartalmi és stiláris elemzése, valamint a reá vonatkozó irodalom tanulmányozása alapján a Gesta Hungarorum első mondatában olvasható „P. dictus magister ac quondam bone memorie gloriosissimi Bele regis Hungarie nótárius" bemutatkozást a következőképp értelmezzük. „Anonymus", a Névtelen, kinek nevéről csak azt tudjuk, hogy P. betűvel kezdődött — bizonyára 1100 táján született s gyermekkorában került a pannonhalmi apátságba, ahol tanulmányait végezte, majd szerzetes lett. A bencés renddel és Pannonhalmával szoros kapcsolatot tartó II. Béla az ugyancsak pannonhalmi Ottho-fia János után, uralkodása vége felé vehette kancelláriájába a latin nyelvben és szerkesztésben egyaránt kiváló szerzetest, ahol az az 1139—41. években mint királyi jegyző, „nótárius regis" a még nem nagyarányú írásbeli munkákat végezte. „Jó emlékű királyának" halála (1141) után állását vesztette s kénytelen volt visszatérni Pannonhalmára, ahol mint a kolostori iskola mestere, ,,magister"-e működött tovább. Arról, hogy az iskola akkortájt, Dávid 378-