Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

V. Fejezet • A románkori bencés élet Magyarországon

szóhasználata változatos és nemegyszer a klasszikusokra emlékeztet". Tán éppen a klasszikusok föltűnő ismeretének tulajdonítható, hogy a szerző egyik művében sem „törekedett különösebb módon a prózarím alkalmazására", ami nem ó-, hanem jellegzetesen középkori sajátsága a díszes prózai előadásnak. A XII. század közepén készült Szt Imre-Legenda szerzője szintén „alapos retorikai képzettséggel és ennek megfelelő stílussal rendelkezett". Valamivel fiatalabb rendtársa, Anonymus — aki fölfogásunk szerint a pannonhalmi iskolának nemcsak növendéke, hanem később mestere is volt — a bolognai Hugó tanítványának látszik. A „Rationes dictandi prosaice" hatása ugyanis végig vonul az egész Gesta Hungarorum-on s annak „meghatározza műpróza jellegét". De a főmonostornak nemcsak történet-, hanem oklevélírói is tudatosan törekedtek nyelvük csinosítására, előadásuk hangzatosságára. Ez látható már az első, eredetiben ránk maradt pannonhalmi oklevélből, a Szt László-kori összeírásból, melynek „elbeszélő része rímes prózában van fogalmazva". II. Béla korának oklevelei közül — a föntebb említett bakonybélin kívül — stílus szempontjából csupán András prépost pannonhalmi fogalmazású végrendelete „érdemel némi figyelmet". S még inkább jellemző, hogy II. Gézának (1141—61) kb. 30 ránk maradt oklevele közt „mindössze 4 olyant találunk, melyben a rímes fogalmazásra való törekvés megállapítható" — s mind a négy Pannonhalmán készült. Hogy a monostor iskolája és íróműhelye, scriptoriuma között szoros kapcsolat volt, azt Anonymuson kívül az a Uuido (Wid) is bizonyítja, aki 1201-ben mint oklevélíró és iskolamester (nótárius — magister) szerepelt Pannonhalmán. A quadrivium: a zene, számtan, mértan, csillagászat s egyéb ismeretek közlése A „hét szabad művészet" alsó csoportja, a „trivium", a grammatika, retorika és dialektika tanítása révén a növendékek értelmi képességét és latin nyelvű tudását igyekezett kifejleszteni. A fölső csoport, a „quadrivium", a musica, arithmetica, geometria és astronómia tárgyalása keretében már inkább gyakorlati ismeretek nyújtására törekedett. A zene, illetőleg az ének készségének bizonyos fokú kifejlesztése fontos volt a szerzetesek életében, hisz tevékenységük jó része az istentiszteletre esett, amiben pedig az éneknek nagy szerepe volt. Az ének tanítója és vezetője gyakran külön személy, a speciálisan képzett „cantor" volt, aki a neumák segít347-