Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

V. Fejezet • A románkori bencés élet Magyarországon

A mi korunk világnézetén a vallásos eszme uralkodott; bencéseink az istentisztelet és az aszketikus gyakorlatok végzésében látták legfőbb hivatásuk teljesítését. Ezen általános fölfogás alól csak néhány nagyobb apátság — főleg Pannonhalma — alkotott kivételt, mely az egész korszakon át fontos föladatának tartotta az írásbeli működést, s az irodalmi tevékenységet is. Bár az iskolák formálisan nem tagolódtak alap, közép és fölső fokozatra, munkájukat mégis ezeknek megfelelően kellett végezniök. A 6—7 éves korukban fölvett gyermekeket mindenek- előtt a vallás-erkölcsi élet alapismereteire kellett megtanítani: Miatyánkra, Hiszekegyre, Tízparancsolatra, a szentségekre — azok tartalmát és értelmét kellett a tanulók korához alkalmazkodva kifejteni. A szellemi fejlődés ezen első, elemi fokán az emlékezetbe vésett latin zsoltárokon a gyermekek megtanulták a betűket, fokozatosan elsajátították az olvasást, majd az írás és a számolás kezdetleges ismereteit is. A trivium, a latin nyelv eredményes tanítása A középfok föladatát elvben a ,,hét szabad művészet" — septem artes liberales — elsajátítása alkotta, a gyakorlatban azonban a latin nyelv szóban és írásban való birtokba vételére vetették a hangsúlyt. Ez természetes is. Hisz a latin volt a liturgia és a teológia nyelve, a nemzetközi tudomány és érintkezés eszköze. A latin nyelvet általában Donatus művéből tanították. Annak egyik része, az „Ars minor" a tanulók, a másik, az „Ars grammatica" pedig a tanárok igényét tartotta szem előtt. Mellette sok helyütt Priscianus nyelvkönyvét is használták, mint ez az „Esztergomi krónika" nyelvtani jegyzeteiből is látható, ahol gyakran történik hivatkozás Priscianusra. Ezek alapján a növendékek nemcsak a latin grammatika szabályait, a nyelv szerkezetét és kisebb-nagyobb mértékben szókincsét ismerték meg, hanem a szabályok megvilágítását szolgáló klasszikus példák, mondatok révén a római szellem világába is nyertek némi betekintést. A latin nyelvi oktatás azonban nem mindenütt elégedett meg a szent és profán szövegek megértésével s az egyszerű kifejezésmód elsajátításával. Nagyobb iskolák céltudatosan törekedtek arra, hogy a szorosabb értelemben vett grammatika után — annak alapján tovább építve — a stilisztika, retorika és poetika ismertetése következzék, hogy ezáltal a növendékek a díszesebb előadás, az ékesszólás, a verselés s a logikus szerkesztés elveit 345-