Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

IV. Fejezet • A bencés rend

életre szólt. Az előkelő származású s lelkileg-szellemileg egyaránt kiváló Bernward ugyanis pappá szentelve 987-ben a hétéves III. Ottó császár nevelője lett s mint ilyen 993-ban, alig 25 éves korában elnyerte a hildesheimi püspöki széket. Székvárosába vonulva az ifjú püspök egykori mesterét választotta bizalmas munkatársának — az iskola vezetése mellett Thancmar lett a könyv- és a levéltár őre, a káptalan dékánja, s így a püspökség szellemi-tudományos életének tényleges irányítója. Bár Bernward életrajzában a szerző, Thancmar önmagáról alig szólt, annyit mégis mondott, hogy püspöke egész életén át úgy ragaszkodott hozzá, mint fiú az atyjához s nem volt olyan dolga, gondja, terve, melyről ő nem tudott volna. Ennek alapján világos, hogy a Thancmar által készített Bernward-életrajzot olvasva a szerző gondolatvilágát és tevékenységét is eléggé megismerhetjük. Bernward püspökkorában is III. Ottó meghitt tanácsadója és hűséges munkatársa volt. Alkalomadtán résztvett a birodalom ügyeinek tárgyalásán és intézésén, 1001-ben a császár megbízásából Ligúria vezetőivel tanácskozott, 1006-ban elkísérte II. Henriket keleti hadjáratába. Szűkebb hazája, Szászország védelméről határerődítmények létesítésével gondoskodott, székvárosát fallal vette körül. Otthon szinte naponta részt vett az igazságszolgáltatásban, hívei vitás ügyeinek elintézésében. A művészetek terén nemcsak mint műpártoló, hanem mint alkotó művész is kivált. A hildesheimi Szt Mihály-templom és Krisztus-oszlop, a székesegyház bronzkapuja, a Bernward-evangeliarium felejthetetlenné tették nevét a művészettörténelemben. Ezt az egyházi és világi vonatkozásban egyaránt gazdag működését Thancmar röviden így foglalta össze: ,,

Divina ac regalia benignissime amministrabat", — vallási és politikai dolgait a legkészségesebben végezte. A Bernward-életrajzának mégis van egy részlete, mely közvetlenül is rávilágít Thancmar működésére. Ez az a vita, mely a gandersheimi apácazárda fölött gyakorlandó joghatóság tekintetében támadt Willigis mainzi érsek és Bernward püspök között, mely éveken át foglalkoztatta a legmagasabb német és római köröket, s amely végül is Hildesheim javára dőlt el. Mivel a fölmerült kérdést a német egyházfők 1000 őszén Gandersheimben nem tudták elintézni, azok ajánlatára Bernward személyesen fordult a szentszékhez. 1001 elején érkezett Rómába, ahol a II. Szilveszter pápa elnöklete alatt és III. Ottó császár jelenlétében tartott zsinat előtt ismertette ügyét. Mint tanácsadó, aki a kérdés történeti fejlődését és egyházjogi vonat293-