Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet
IV. Fejezet • A bencés rend
képpen alkalmasnak látszott a fontos diplomáciai föladat elvégzésére, amit teljes sikerrel meg is oldott. Mint Adalbert papja s legszűkebb környezetének tagja, 994 őszén bizonyára püspökével együtt volt az esztergomi udvar vendége, honnét aztán Rómába folytatták útjukat. Kétéves római tartózkodás után a részben III. Ottó császár társaságában megtett út során eljutottak Fleurybe, Toursba, St Denisbe, ahol Szt Benedek, Szt Márton, illetőleg Szt Dénes ereklyéit tisztelték, honnét aztán a német kereszténység fővárosába, Mainzba, majd pedig Lengyelországba érkeztek. Asztrik apátnak kettős diplomáciai megbízatása volt. Először is beszámolt a bencés II. Szilveszter pápának Szt István hittérítő buzgalmáról és eredményeiről, aztán egyházi intézkedései (az érsekség és a püspökségek szervezése, a főpapi állások betöltése) jóváhagyását kérte. A pápa — mivel Asztrik előadása bizonyára megegyezett más oldalról, pl. a csszári udvar részéről nyert értesüléseivel — készséggel adta beleegyezését és megerősítését, „consensum et subscriptionem Romanae sedis apostolicae" Szt István rendelkezéseihez s ugyancsak írásban küldte apostoli áldását, „benedictionis apostolicae litteris allatis" további működésére. így Szt István a pápai tekintély támogatásával, „ex Romana auctoritate", és kora uralkodói példájára mégis nagy önállósággal szervezhette meg magyar egyházát. Asztrik megbízatásának másik része szintén rendkívül jelentős, de nem annyira egyházi, mint inkább politikai természetű volt. Szt István az alakulóban levő keresztény magyar állam függetlenségének és királyi méltóságának elismerése és szimbólumaként királyi koronát kért II. Szilveszter pápától. A kérés nagy horderejét láthatjuk, ha visszaemlékezünk arra, hogy Nagy Ottó negyedszázaddal korábban mily messzemenő terveket szőtt Magyarországgal kapcsolatban, amikor Géza követeivel megállapodott a magyar hittérítés megindítása tárgyában. A császár ezen az úton-módon Magyarországot éppúgy függő helyzetbe kívánta juttatni a német birodalommal, mint Lengyel- és Csehországot, mely utóbbinak a püspöke a mainzi érsek alárendeltje, suffraganeusa lett. III. Ottó azonban már sokkal eszményiesebben gondolkodott császári méltóságáról, a „Renovatio imperii Romanorum"-ról, melyben ő nem annyira reális politikai hatalmat látott, mint inkább a kereszténység legfőbb világi tekintélyét, az uralkodók közt való elsőbbséget, az Egyház védőjének méltóságát. A mindjobban kibontakozó egy házias fölfogás, a keresztény népek családjának atyját-, a világi hatalom legfőbb forrását is Szt Péter 290-