Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

IV. Fejezet • A bencés rend

jelentős műveket alkotott, Szt Gellért püspök volt. Hogy egyénisége és működése mily nagy hatást gyakorolt a magyar életre, a magyar szellemiségre, az abból is látható, hogy ketten is megírták élettörténetét. így tehát megérdemli, hogy szellemi és lelki kultúrájával behatóbban foglalkozzunk. Gellért művelt egyéniség volt, akinek agilitása gazdag irodalmi alkotásban is megnyilatkozott. A XI. század végéről származó, teljesen megbízható Kisebb Legendájában olvassuk, hogy a hét évig tartó bakonybéli magányát jórészt intenzív irodalmi tevékenységnek szentelte, „dictaminum exercitiis deditus" s később, utazásai közben, kocsin ülve is saját műveit szokta olvasgatni, revideálni. Gazdag irodalmi termeléséből azonban — sajnos — csupán egyetlen könyve, a „Deliberatio supra hymnům trium puerorum" maradt ránk. Itt található néhány utalás egyéb műveire, mint a „De divino patrimonio"-ra s a Szt János első és Szt Pálnak a zsidókhoz írt leveléről szóló fejtegetésekre s egy közelebbről meg nem jelölt negyedik munkára is. Ha sajnáljuk is, hogy Szt Gellért művei ennyire elvesztek, azt mégis szerencsénknek tartjuk, hogy a ránk maradt egyetlen munkájában is annyira megnyilatkozott a szerző egyénisége, hogy lelki és szellemi alkatát annak alapján eléggé világosan szemlélhetjük. A hét szabad művészet vagy tudomány, a „septem artes liberales" területén otthonosan mozgott. Azon túlmenően jól ismerte a logikai vagy filozófiai képzés vezérfonalául használt Porphyrius-féle Isagógé-t, Aristotelés Kategóriáit s említette, hogy Galliában jártakor tanulmányozta Platon valamelyik — valószínűleg a Timaios című — művét. Ezt a klasszikus bölcseletet ő emberinek, „philosophia mortalium"-nak mondotta. Becsülte, de azért csupán eszköz-jellegűnek tartotta, amit a jó cél érdekében föl lehet használni. Fölfogása szerint „annyira szabad figyelmünket a halandók (az ókori pogány szerzők) olvasására fordítanunk, amennyire szabad volt Isten népének — az Űr Szt Mózes által közvetített parancsára — kölcsönvennie az egiptomiak arany és ezüst edényeit". Ezt a filozófiát — melyet egyes dialektikusok igyekeztek népszerűsíteni — ő bizonytalannak, „instabilis"-nek és veszedelmesnek tartotta. Ezt, a szép formában jelentkező, magát kellető bölcseletet — szentírási képet használva — kéjnő ajkáról csepegő mézhez hasonlította. A „halandók bölcseletével" szembeállította az örök, az égi bölcsességet, a „sapientia superna"-t, vagy „sapientia caelestis"-t, melynek forrása a szentírás. Ismeretelmélet terén az „illuminatiós" fölfogás hívének tartotta magát, mely szerint az 277-