Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

IV. Fejezet • A bencés rend

a kereszténységben nem látott ellenséget. Ennek kitűnő példáját szolgáltatta az a kazár birodalom, melynek hosszú időn át a magyarság is tagja volt. A kagán és az uralkodó osztály ugyanis a VIII. században zsidó vallásra tért, a katonaság és városi lakosság jórésze mohamedán lett, a fővárosban s másutt is keresztény püspökök működtek, a köznép viszont pogány maradt. A Kárpát-medencében keresztény lakosságot talál és megismeri Nyugat vallását is A magyarságnak ez a pogány, de más vallásokkal szemben türelmes, illetőleg közömbös lelkülete nem változott meg új hazájában, a Kárpátok medencéjében sem a X. század folyamán, pedig akkor már sokkal közvetlenebbül .érték keresztény hatások. Mindenekelőtt életközösségbe került azokkal az itt talált avar, szlovén és bolgár-szláv törzsekkel, melyeket legyőzött és szolgáivá tett, akik — ha a hierarchia irányítása nélkül is — tovább folytatták keresztény életüket. Láhatták ezeknek a környezetükben vagy gazdaságukban dolgozó szolganépeknek vallásos életét, megismerhették azok világnézetét. Hatásukat mutatja nyelvünk, melynek sok olyan vallási és egyházi vonatkozású szava van, melyet tartalmával együtt a velük élő szlávoktól vettek át a magyarok. Időközben megismerkedett a magyarság a nyugati kereszténység kultúrájával és intézményeivel is. Már 862-ben jártak frank területen, 30 év múlva pedig Arnulf német király szövetségében harcoltak a morvák ellen. A honfoglalás befejezése után — a X. század első felében — viszont szinte évenként indultak azokra a rabló-pusztító hadjáratokra, melyek során eljutottak Délitáliáig, német, francia földön keresztül a Pireneusokig és Belgiumig. A zsákmányra éhes magyarokat mindenekelőtt a gazdag templomok és a jól fölszerelt kolostorok érdekelték. így érintkezésbe kerültek papokkal és szerzetesekkel is, főleg azokkal, akiket mint foglyokat magukkal hurcoltak. A X. század keresztény népeit ugyan rettegéssel töltötte el a magyar csapatok érkezésének híre s krónikásaik — kik, mint tudjuk, legtöbbször bencések voltak — rémült fantáziával aligembereknek írták le őket, noha sok emberiesség is volt bennük. A prümi apát, Regino azt írta róluk, hogy „nem emberek, hanem vadak módjára élnek. Nyers húst esznek, vért isznak, az elfogottak szívét földarabolják s egymás közt szétosztva csodaszerként eszik meg. Nincs bennük irgalom, nincs kegyelet." Ve251-