Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

III. Fejezet • A bencés eszme kivirágzása és a vallásos gondolat uralom-ra jutása a román javaközépkorban

A „román" korszak — „bencés" korszak Egyik legnagyobb történetfilozófusunk, A. Toynbee szerint egy-egy kor úgy jön létre, hogy az erkölcsi és anyagi süllyedtségben lévő társadalom segélykiáltására (challenge) a kor legjobbjai a lehető legnagyobb igyekezettel adnak választ (response), sietnek segítségére. Az így kialakuló új civilizáció uralma: a szellemiség átlelkesítése (etherialisation), az életmód javítása addig tart, míg a kor elitjének energiája. Mikor aztán ez a pozitív — rendszerint a vallásból, főleg a kinyilatkoztatásból fakadó — életerő a tömeg negatív jellegű ellenállása folytán kimerül, megkezdődik a korszak stagnálása, majd elhanyatlása. Ezt a történetszemléletet szépen illusztrálja a bencések föntebb ismertetett élete. Láttuk, a IX. század vége óta miként alakult ki az a feudális anarchia, melyben a közösségi élet szinte lehetetlenné vált. Odó clunyi apáttal együtt sokan már a világ végét várták. S ez az ,,Untergang"-hangulat nem pesszimizmust, fatalista tétlenséget váltott ki a kor leg jobbjaiból, hanem Istenbe vetett bizalmat, melyből erős aktivitás fakadt. Cluny, Gorze, Brogne alapítóit s munkatársaikat transzcendens világnézetük arra késztette, hogy életük értelmét Isten, Krisztus Király szolgálatában lássák. Ez a világnézet és életmód hatalmas mozgalmat indított el, mely lassanként fölemelte, megnemesítette az egyházi és világi társadalom, a szerzetesek és papok, az urak és egyszerű emberek lelkületét. A nyugati kereszténység életét szinte szerzetesiesen vallásossá tette, művészi és tudományos alkotásokkal gazdagította, anyagi kultúráját fejlesztette. Természetes, hogy a ,,világ"-tól visszavonult bencések szellemi és erkölcsi energiáját a társadalom a legmagasabb szinten sem nélkülözhette. A clunyi apátok közül Hugó VII. Gergely és IV. Henrik, Pontius II. Kallixt és V. Henrik között közvetített, Péter Kasztília és Aragónia Alfonz nevű királyait békítette össze, a II. kereszteshadjáraton (1147) résztvevő francia király. VII. Lajos Suger st denisi, III. Konrád német császár pedig Wibald stablo-malmedyi apátra bízta országa kormányzását. Igaz tehát, hogy a X—XII. század román korszakának kialakítói és szellemi irányítói főleg a nagy bencések voltak s így az joggal mondható kultúrtörténetünk „bencés korszaká"-nak. 246-