Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

III. Fejezet • A bencés eszme kivirágzása és a vallásos gondolat uralom-ra jutása a román javaközépkorban

így érthető, hogy ezekben az években szinte állandóan folytak a tárgyalások az ellentétek kiküszöbölésére. Ám ezek nem vezethettek eredményre, mert Henrik nem volt hajlandó elejteni ellenpápáját, sőt 1090-ben ismét Róma ellen vonult; II. Orbán Franciaországba menekült, honnát csak 1093-ban tért vissza székhelyére. Azután viszont a tekintélyben mindinkább erősödő pápa kezdett erélyes támadásba. Utasítására 1094-ben a lyoni érsek kiközösítette IV. Henriket, Wibertet és híveiket s ezt a kiközösítést a piacenzai zsinaton 1095-ben II. Orbán megismételte. Ugyanakkor sikeres mozdulatot tett Henrik és Wibert elszigetelésére s híveik megnyerésére. A zsinat elvetette ugyanis Humbert bíborosnak és VII. Gergelynek azt a fölfogását, mely szerint a laikus invesztitúra elfogadása szinte olyan bűn, mint a simónia elkövetése. A zsinat határozott különbséget tett a két eset között. A simoniakus papokat eredetnekeknek, egyházi ténykedéseiket érvényteleneknek nyilvánította — a csupán a laikus invesztitúra elfogadásában s ez által, a pápa iránt tanúsított engedetlenség bűnében elmarasztalt egyháziakat viszont szakadároknak tekintette, vallási cselekményeiket pedig érvényeseknek minősítette. A „Contra intrusos et simoniacos" című, már említett művét Deusdedit bíboros is ennek megfelelően dolgozta át. Érthető, hogy ezek után IV. Henrik és Wibert helyzete folyton romlott Német- és Olaszországban s a császárpárti püspökök egyre nagyobb számban tértek vissza a pápa hűségére. Az 1099ben bekövetkezett halál megakadályozta ugyan II. Orbánt abban. hogy a harcot győzelemmel befejezze, az Egyház egysége és a pápa tekintélye azonban már akkor is kétségtelen volt — amint azt a pápa által 1095-ben meghirdetett kereszteshadjárat s annak eredménye is mutatta. Bár ugyanabban az évben meghalt Wibert s IV. Henrik és híveik is belefáradtak az eredménytelen küzdelembe — a megbékélés egyelőre mégsem következett be. II. Orbán halála után két hétre már megválasztották a római Szt Pál kolostor apátját, Rainert, ki mint II. Paschal foglalta el a pápai széket. Az új pápának inkább VII. Gergely, mint II. Orbán egyénisége és eljárásmódja imponált s a kiegyezésre törekvő tárgyalások helyett inkább a nyílt harcot választotta. Az 1102-ben tartott böjti zsinaton ő is kiközösítette IV. Henriket. Az újra kezdődő harcban aztán erős szövetségest talált az ifjabb Henrikben, aki föllázadt apja ellen, s a pápaellenes pártot leszerelte. A trónjától megfosztott IV. Henrik megtörten halt meg 1106-ban.. II. Paschal az ugyanazon évben tartott guastallai zsinaton örömmel ünnepelte 239-