Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

III. Fejezet • A bencés eszme kivirágzása és a vallásos gondolat uralom-ra jutása a román javaközépkorban

ban is több, dialektikus módszerrel készített iratával támogatta VII. Gergely törekvéseit St Blasien tudós apátja, a konstanzi Bernold. A szerzetesség nagyobbrészt helyeselte ugyan VII. Gergely fölfogását, de azért nem hiányoztak olyanok sem, akik azzal szembe helyezkedtek s hibáztatták megalkuvást, kiegyezést, kompromisszumot nem ismerő eljárásmódját. A birodalmi kolostorok között főleg St Gallen, de Fulda és Niederaltaich is császárpárti volt s Hersfeld apátja, Hartvik szintén IV. Henriket szolgálta. Kolostora azonban sajátos kettősséget mutatott. A hersfeldi Lambert IV. Henrik-ellenes éllel írta meg a harc történetét, az ugyanott, de kb. másfél évtizeddel később keletkezett „De unitate ecclesiae conservanda" c. mű szerzője viszont VII. Gergely politikáját helytelenítette. De az olasz bencések állásfoglalása sem volt egységes. A császári kolostornak számító Montecassinónak nemcsak apátja, Desiderius, hanem az 1100 körül keletkezett kánongyűjteménye is mérsékeltebb fölfogást vallott; a még inkább császári irányítás alatt álló Farfa szerzetese, a neves történetíró, catinói Gergely pedig az uralkodó hatalmának isteni eredetét, személyének szent és sérthetetlen voltát bizonyította az „Orthodoxa defensio im'perialis" című tanulmányában. A bencés pápák s a Clunyben megválasztott II. Kallixt küzdelme s annak eredménye : a wormsi konkordátum VII. Gergely döntése, mely szerint 1076 tavaszán kiközösítette az Egyházból IV. Henriket s ezzel az uralkodásra alkalmatlannak nyilvánította — megtette hatását. A hatalmukat a császárság, az egyeduralom rovására növelni akaró német fejedelmek a pápával egyetértően akartak dönteni a német trón betöltéséről, döntésüket azonban nem várta meg Henrik. A Németországba törekvő pápa elé ment s bűnbánatot színlelve 1077 januárjában Canossában föloldozást nyert a kiközösítés alól. Az így kényelmetlen helyzetbe került fejedelmek megválasztották ugyan ellenkirálynak a sváb Rudolfot — a rehabilitált Henrik viszont fölvette a harcot nemcsak Rudolffal, hanem Gergely pápával is. Ennek során 1080-ban Gergely ismét kiközösítette Henriket, mire az a polgárháború miatt elégedetlen olasz és német főpapjaival a brixeni zsinaton Gergelyt letétette s Wibert ravennai érsek személyében ellenpápát választott. A zsinat ezen határozatának Henrik fegyveres erővel igyekezett érvényt szerezni. Mihelyt a német viszonyok lehetővé tették, Itáliába vo237-