Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

III. Fejezet • A bencés eszme kivirágzása és a vallásos gondolat uralom-ra jutása a román javaközépkorban

binak pedig keresztapja. Az egyik vagy másik párthoz való csatlakozás helyett természetesen adódott számára a közvetítés szerepe, de annak nagyobb sikere kezdettől fogva kizártnak látszott. A harcból való távolmaradását — az 1079-ben hozzá intézett levele szerint — nem is vette jó néven VII. Gergely pápa. A német szerzetesség kevésbé őrizhette meg semlegességét. A királyi vagy birodalmi kolostorok élén a császároktél kinevezett apátok álltak, akik hívek maradtak urukhoz. De azért közöttük is többen voltak olyanok — pl. a reichenaui Eggehard —, akik határozottan szembe szálltak IV. Henrikkel. VII. Gergely leglelkesebb hívei és fáradhatatlan harcosai mégis a hirsaui bencések voltak. Apátjuk, Vilmos — akárcsak az említett Eggehard — Rómában jártakor ismerkedett meg a pápával s azóta kolostorával és kongregációjával együtt fönntartás nélküli hívévé vált. Szerzetesei vándormissziósok módjára járták a falvakat és a városokat, agitáltak a simóniás és a nős egyháziak ellen, közvetítették és népszerűsítették VII. Gergely eszméit. Különösen a frank és sváb területeken értek el nagy eredményeket. A kolostor és Vilmos apát jelentőségét mutatja, hogy Bernát pápai legátus — aki a délfrancia és északspanyol területeken lendületes fejlődésnek induló és VII. Gergely mellett nyíltan kiálló marseillesi St Victor-kolostor apátja volt, — az 1077 8. évi telet a hirsaui apátságban töltötte. De az is Vilmos hatásának volt köszönhető, hogy az 1084-ben tartott konstanzi zsinaton egyik szerzetesét, Gebhardot választották meg konstanzi püspöknek, aki aztán a pápai politikának tán legkiválóbb német képviselője lett. Érdemes megemlítenünk végül azt is, hogy ezen a zsinaton mint pápai követ az a chatilloni Ottó elnökölt, aki korábban clunyi nagyperjel volt, 1078 óta pedig Ostia bíboros püspöke, akit aztán 1088-ban II. Orbán néven pápává választottak. A személyes propagandám kívül sokan dolgoztak irodalmi, publicisztikai téren is VII. Gergely, illetőleg eszméi érdekében. A pápa fontosnak tartotta ugyanis, hogy kimutassák az 1075ben a „Dictatus papae"-ben körvonalazott fölfogása és igényei történeti gyökereit, hogy bebizonyítsák törekvései jogosultságát. Ezért a luccai püspök — korábban polironei bencés —, Szt Anzelm (t 1086) kb. 1200 kánont gyűjtött össze, melyekkel a pápa primátusát, a püspökválasztás szabadságát s a celibátus kötelező voltát bizonyította. A todii bencés, Deusdedit bíboros (| 1097) jórészt a pápai levéltárból állította össze Róma előjogait igazoló anyagát. A „Contra invasores et simoniacos" c. munkájában a kánoni választás szabadságát sürgette. Egyházjogi vonatkozás236-