Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

III. Fejezet • A bencés eszme kivirágzása és a vallásos gondolat uralom-ra jutása a román javaközépkorban

A laikus invesztitúra, a papi nősülés, a simónia bencés ostorozói A X.—XI. század világi papságának életében sok súlyos hiba volt, ami főleg a kor egyházkormányzatából, annak gyarlóságából következett. A X. századot méltán nevezzük a pápaság „vaskorá"-nak., amikor egyes római családok rendelkeztek Szt Péter székével s arra egymásután méltatlan és tehetségtelen kegyenceiket vagy rokonaikat ültették. A német-római császárság megalakulása (962) óta viszont sokszor a német császárok tartottak igényt arra, hogy a pápai trónt betöltsék. De hasonló volt az eset a püspökök kinevezésénél is. Említettük már, hogy a meroving és a karoling uralkodók szinte természetes joguknak tartották, hogy a nagy hűbérbirtokkal és magas közjogi állással kapcsolatos főpapi székeket egyéni belátásuk szerint adományozzák. Jogaik hangsúlyozása céljából az általuk kinevezett püspöknek ők adták át a gyűrűt és a pásztorbotot mint főpapi jelvényeket s tőlük hűségesküt követeltek. Ennek a laikus vagy világi invesztitúrának az lett a következménye, hogy az így kinevezett főpapok nagy része legfőbb föladatának az uralkodó érdekei szolgálatát tartotta — közjogi föladata teljesítése s nagy birtoka kormányzása mellett főpapi kötelességeit gyakran elhanyagolta. A papság életének és munkájának irányítására s ellenőrzésére pedig igazán nagy szükség lett volna, hisz nem voltak még szemináriumok, melyek a papság aszketikus és szellemi képzéséről rendszeresen gondoskodtak volna. Az is nagy baj volt, hogy a templomok nagyobb része magántulajdon — Eigenkirche — volt, melynek gondozására és a lelkipásztorkodás végzésére a civil tulajdonosok neveztek ki papokat. A nevelésében és élete alakításában annyira magára hagyott s általában gyöngén javadalmazott papságtól nem lehetett eszményi életet várni. Legnagyobb része megnősült s családja megélhetésének biztosítása mellett több-kevesebb eredménnyel látta el egyházi föladatait. A laikus invesztitúra s vele kapcsolatban a világi szempontok uralomra jutása mellett a bajok másik forrása a túlságosan is elhatalmasodott simónia bűne volt. A főpapi vagy lelkészi állásokat sokan mint valami birtokot adták, vették — amikor természetszerűleg csak a vételár s nem a jelentkező erkölcsi arravalósága jött tekintetbe. Ily módon sok olyan személy jutott kisebb-nagyobb egyházi állásba, kinek sem élete, sem működése nem használt sem az Egyháznak, sem a hivők üdvének. 231a