Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

Bevezetés

Arles érseke lett, Eucherius Lyonban, Valerianus és Faustus pedig Nizza mellett nyert püspöki széket. De Szt Caesariust azért is meg kell említenünk, mert szerzetesi szabályzatot is alkotott, mely két évszázadon át jelentős hatást gyakorolt a galliai kolostorok életére. A közös élet érdekében tilalmazta a magáncella és a magántulajdon használatát s követelte a helyhezkötöttséget, a „stabilitas loci"-t (t 543). Ezen délgalliai szerzetesség lelkületét illetően érdemes megjegyezni, hogy Cassianus, Valerianus és Faustus is erősen hangsúlyozta a szerzetes egyéni igyekezetét a tökéletesedés művében. Szerintük az illetőnek kell megindulnia ezen az úton s nemes törekvését csak azután támogatja az isteni kegyelem. Caesarius szabályzatában már érezhető a pelagianus fölfogással szemben győztes ágostonos kegyelemtan hatása, mert szerinte már a tökéletesedés felé irányuló első lépés is a kegyelem indítására történik. A nyugati kereszténység legtávolabbi területe az ír sziget volt. Azt nem érte el sem a római hódítás, sem a népvándorlás hulláma. A kereszténnyé lett kelta írek vallási életére a szerzetesség nyomta rá bélyegét, mert szerzetesek voltak a hittérítőik és egyházszervezőik. Első hithirdetőjük a brit Ninian volt, aki 397-ben szervezte meg azt a „Candida Casa"-monostort, melyre missziós művét alapozta. Ö Szt Márton püspökkel állott kapcsolatban, munkája folytatója, Szt Patrik pedig Lerins szigetén ismerkedett meg a szerzetesi élettel s onnét 432-ben visszatérve lett az írek apostola (t 461). De ő sem volt az az egyéniség, aki megfelelő regula révén egységbe tudta volna fogni az ír szerzetességet s intézményszerű keretben biztosíthatta volna annak fejlődését. A germániai és a hispániai szerzetesség kezdeteiről éppúgy hiányoznak a bővebb adatok, mint az észak-afrikaiakról, melynek kezdeményezője pedig Szt Ágoston volt. A szerzetesi eszme és intézmény fejlődésének főbb vonásait ilyformán szemlélhetjük a VI. század elejéig. Látnivaló, hogy akkorra már nemcsak a keleti, hanem a nyugati kereszténység is lelkesen fölkarolta a szerzetesség gondolatát. Időközben azonban az intézménynek olyan szervezeti hibái is jelentkeztek, melyek jórészt a regulák tartalmi hiányaira vezethetők vissza. A használatban levő szerzetesi szabályok ugyanis inkább aszketikus jellegű művek voltak, melyek kevésbé tartalmaztak törvényszerű előírásokat és szankciókat, melyek a szerzetesi életet céljában és eszközeiben határozott keretek közé foglalták volna. Közismertek voltak Itáliában azok az, egiptomi szóval szarabai22