Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

III. Fejezet • A bencés eszme kivirágzása és a vallásos gondolat uralom-ra jutása a román javaközépkorban

pedig a „hiszek, hogy értsek" — credo, ut intelligam — jelszóban foglalta össze. Élete és működése célját Proslogion című munkája végén így öntötte szavakba: „Az üdvözültek örvendezni fognak Uruk országában. Ám annyira fognak örvendezni, amennyire szeretni fognak Téged; viszont annyira fognak szeretni, amennyire ismerni fognak Téged .. . Kérlek, Istenem, hadd ismerjelek, hadd szeresselek, hogy örvendezhessek Benned ... Ha ez a teljességgel nem is tehetséges ebben az életben, legalább haladhassak benne. Itt fejlődjék bennem a Rólad való ismeretem, növekedjék az Irántad érzett szeretetem, hogy odaát teljes legyen; hogy itt legyen nagy az örömöm a reménység által, odaát pedig teljes a valóságban. Add tehát kérlek, igazság Istene, Deus verax, hogy ezekről elmélkedjék az értelmem, szóljon a nyelvem; ezeket szeresse a szívem, hirdesse az ajkam, éhezze a lelkem, szomjúhozza a testem s kívánja egész valóm, míg be nem lépek az Ür örömébe, Aki hármas egy Isten vagy és áldott mindörökre." Szt Anzelm tehát nem csupán a hideg értelemmel, a szenvtelen Ratióval közeledett a hit titkaihoz, problémái megoldásához. Amikor az ész értelmetlenül állt velük szemben, akkor a szív szeretete, a lélek intuíciója segítette a hit tárgyának megragadásában, az összefüggések meglátásában. Azt tartotta, hogy aki nem hisz, az nem éh át az igazságot s az nem is értheti azt meg. Ily módon foglalkozott Szt Anzelm Isten lényével, létezésével, tökéletességeivel a Monologium és a Proslogium — a lélek magányos beszélgetése, illetőleg párbeszéde Istennel — c. műveiben. Az elsőben megmutatta, hogy a látható világ jóságából, nagyságából és szépségéből mint okozatból miként lehet következtetni az okra, a végtelen jóra, nagyra és szépre: Istenre. Második munkájában olyan megoldást keresett, mely a következtetések láncolata helyett egyetlen gondolattal, közvetlen meglátással teszi világossá Isten létezését. Hosszas gondolkozás után hirtelen meg villanásként jelent meg tudatában a keresett megoldás, született meg a híres „ontologiai istenérv". E szerint Istent olyan létezőnek tartjuk, melynél nagyobb nem gondolható. Ám akkor annak nemcsak gondolatban, hanem valóságban is léteznie kell, mert a valóságban létező nagyobb, mint a csupán gondolatban élő. „Így tehát valóban van valami, aminél nagyobbat nem gondolhatunk; ami nem gondolható nemlétezőnek. És ez Te vagy, Urunk, Istenünk." A Szentháromság tanában Roscelin fölfogásával szemben fejtette ki az Egyház tanítását. Álláspontjuk különbözősége az universalékról, az egyetemes lényegekről (nem, faj) vallott filozó201-