Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

III. Fejezet • A bencés eszme kivirágzása és a vallásos gondolat uralom-ra jutása a román javaközépkorban

Az aszketikus gorzei irányzat és Szt Wolfgang hatása a német apátságokra A X. és XI. század folyamán nemcsak Angliában, hanem a német birodalom területén is különféle irányú reformmozgalom bontakozott ki. A kiindulópont a Lotharingiában, Metz közelében fekvő és Szt Chrodegang püspök által a VIII. század közepén alapított Gorze volt. Adalbero metzi püspök 933-ban ezt. a kolostort bocsátotta azoknak a világi papoknak a rendelkezésére, akik a Regula alapján ugyan, de jellegzetesen aszketikus életet kívántak folytatni. Gorze első apátja Einold lett, leghíresebb képviselője pedig János, az apátságban Einold utódja (967—76). Élete az imádság, a testi és szellemi munka s az önmegtagadás állandó gyakorlásában telt el. Ismerte a keleti remeték kemény aszkézisét és élete első szakában bizony messze túlhaladt a Regula követelményein. A túlságos böjtölés és virrasztás következtében egészsége már szinte tönkrement s a Szentháromság titkával való szellemi viaskodását is csak apátja parancsára hagyta abba. Társa, Vikbert — aki közben Gembloux apátja lett — a vértanúság reményében prédikált az ott pusztító magyarok előtt. A clunyiek előkelő mértéktartásával szemben a gorzeiek életmódját bizonyos fokú rajongás és népies vonás jellemezte. Életük csakhamar fölkeltette a lotharingiai püspökök érdeklődését. Adalberón kívül a touli Gauzlin, a verduni Berengar, a liégei Richar egymásután bízták meg őket kolostoraik újjászervezésével. A mozgalom továbbterjedése szempontjából a legjelentősebb esemény mégis az volt, amikor Giselbrecht herceg 934-ben a trieri St Maximinus-apátságot arra a Hugó apátra bízta, aki annak életét Gorze szellemében alakította ki. A X. századból fönnmaradt ,,szokásaik"-ból látjuk, hogy a Regula nyomán mily szép, harmonikus élet fejlődött ki, melyben az istentisztelet előtérbe helyezése mellett a kézi munka és a szellemi foglalkozás — lectio — is megfelelő helyet kapott. Nagy szeretettel vették körül a betegeket s a fegyelmező káptalannak is jelentős szerep jutott; a hiba bevallását a kiszabott büntetés (ostorcsapás, étel-, bormegvonás) elviselése vagy az elégtételül kapott imák, zsoltárok elmondása követte. A gorzei és a trieri kolostor szoros kapcsolatát, szellemi közösségét több mozzanat is igazolja. így mikor a szűkös viszonyok már-már lehetetlenné tették a gorzei életet, a szerzetesek a St Maximinusba való átköltözés gondolatával foglalkoztak. A vele való együttérzés megnyilatkozása volt az is, amikor Adalbero 166-