Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

III. Fejezet • A bencés eszme kivirágzása és a vallásos gondolat uralom-ra jutása a román javaközépkorban

j ék. A szegénygondozás tekintetében azt kívánta, hogy a kolostor és a templom javára tett adományok tizede a szegényeket illesse. Szervezeti szempontból nem volt híve a túlságosan népes közösségeknek. A 30—40 tagú konventeket tartotta célszerűeknek. A közös élet gyakorlatainak akadálytalan végzése végett viszont az apátságoktól messzebb fekvő, de hozzájuk tartozó cellákba vagy obedienciákba is legalább 6 szerzetest kívánt helyezni. Az apátoktól elvárta, hogy minden vonatkozásban vegyenek részt a közösség életében s a közösség bizalmát élvező elöljárókat szükség nélkül ne váltogassák. Abból a rendelkezésből azonban, hogy a perjel föltétlenül szerzetes legyen, látszik, hogy ő is számolt azzal az esettel, amikor a kolostor élére nem szerzetes, hanem más egyházi személy kerül. Centralizációja mögött széthull Nagy Károly egységes birodalma Anianei Benedek megtervezte a szerzetesi életnek azt a formáját, melynek célja a Regula lehető hűséggel való követése, az aszketikus eszme lehető tökéletes megvalósítása volt. Mivel ezt az életformát nemcsak saját, hanem a karoling birodalom összes kolostoraiban ki akarta alakítani, olyan rendelkezéseket is szükségesnek tartott, melyek a Regula fölfogásával ellenkezők voltak. A nursiai Szt Benedek eszméje szerint ugyanis a kolostor önmagában zárt, önálló és minden mástól független családi közösség volt. Ezzel szemben anianei Szt Benedek a birodalom kolostorait katonás szervezetben és fegyelemben kívánta egységesíteni, melynek élén ő állott volna főapáti, illetve generálisi minőségben. Ez, a Regula szellemétől idegen uniformizálás még a rendi ruha egyformaságában is kifejeződött volna. A közös fegyelem megtartását Benedek főapát az általa kinevezett vizitátorokkal akarta ellenőriztetni. Bár az aacheni bencés káptalant a császár hívta össze, határozatait ő nyilvánította állami törvényekké, „capitulare institutum"-má s Benedeket ő állította az összes apátságok élére — az még sem láthatta meg tervének megvalósulását. Az itáliai kolostorok —- Montecassinóval az élükön — tudatosan távol tartották magukat a káptalantól s a nagy frank apátságok túlnyomó része sem érezte még szükségét annak a reformnak, mely nem óhajtott tudomást venni a VII.—VIII. század folyamán kialakult értékes hagyományokról, illetőleg azokat megszüntetni törekedett. így történt, hogy. mikor az aacheni káptalan után néhány évre, 821-ben meghalt anianei Szt Benedek, reformja csak a 144-