Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet
Bevezetés
mak, a szegénység, szüzesség és engedelmesség tehát a legmagasabb cél, Isten lehető tökéletes szeretete és szolgálata érdekében túlmennek az átlagos keresztény erkölcsi törvényeken s nemcsak a tisztátalanságot, az önző kapzsiságot és a jogtalan uralkodási ösztönt igyekeztek megfékezni, hanem még a megengedett házaséletről, magántulajdonról és önrendelkezésről is lemondanak. Az evangéliumi tanácsok és a fogadalmak lényegükben negatív jellegűek, „abnegatio"-k, amennyiben azt célozzák, hogy az önmegtagadás által elhárítsák a legfőbb akadályokat a lélek szabad szárnyalása elől az eszmei magasságok felé. „Aztán jer és kövess engem..." Ám az evangéliumi tanácsok megvalósítása, a fogadalmak megtartása nemcsak negatív jellegű tevékenység; van annak pozitív oldala is. Ahhoz ugyanis, hogy anyagi, érzéki valónkkal, önző ösztöneinkkel fölvegyük a harcot, nagy erkölcsi erőkifejtésre van szükség, ami aztán lelki erőnket edzi, növeli és biztosítja annak érvényesülését az önző világunkkal szemben. Ezt a harcot a szentírás ,,önmegtagadás"-nak nevezi s azt mondja, hogy csak ennek árán lehet bárki „Krisztus követője". A keresztény erkölcstan ezt az állandó önmegtagadást, az ösztönök világának alávetését az eszmények világának, „aszkézis"-nek nevezi. Mindennek legfőbb célja pedig a szeretet: Isten és az abból következő jelebaráti szeretet. A szerzetesség eszméje tehát az evangéliumi tanácsokon alapszik, melyek az átlagosnál magasabb, tökéletesebb valláserkölcsi céljuk biztosabb elérésére sajátos eszközöket vesznek alkalmazásba. Az erkölcsi tökéletességre való törekvés hamarosan rátalált a sajátos célt szolgáló speciális eszközökre s az egyház életében hamarosan megkezdődött az eszmei magnak testet öltése, annak gyakorlati kibontakozása. „Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye fel keresztjét és kövessen engem" (Mt. XVI. 24.). Az Űr Jézusnak ezt a világos fölszólítását lehet a szerzetesi élet toborzójának tekinteni. Szt. Jusztin iratai szerint már az I—II. század fordulóján voltak olyan nők, akik először csak magánúton, majd nyilvánosan a templomban szüzességi fogadalmat tettek. Ezek a ,,virgines" kezdetben még megmaradtak családi körükben. Később azonban már az egyházak, illetőleg egyházközségek szolgálatára szentelték magukat s mint diakonisszák a karitász és a hitoktatás terén fejtettek ki hasznos működést. A hasonlóképpen szűzies életformát követő férfiakat „continentes"nek hívták; az ő éle15
