Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

II. Fejezet • A Regula elterjesztése és a nyugati keresztény kultúrközösség megteremtése a koraközépkorban

mértéktartás híve volt — „modum tenere consuevit". Sem étkezésben, sem alvásban nem engedett különleges önmegtagadást. Ö maga csak „caliculus"-ából ivott bort; az ebéd utáni sziesztát nyári időben nővéreivel is megtartatta. Elve volt, hogy aki túlzásba viszi a virrasztást, az a lelki és szellemi munkában látja annak kárát. Az imádság után fönnmaradt idejét már sokkal inkább elmélkedéssel és a szent könyvek tanulmányozásával töltötte, mint kézi munkával. Erényei közül szeretetét és alázatosságát dicsérték, aki az érkező vendég lábát — Krisztus Urunk példáját követve — saját kezével mosta meg. Alkuin — életrajzírója szerint — a tétlenségnek volt legnagyobb ellensége. Egész nap vagy olvasott, vagy írt, vagy tanítványaival foglalkozott vagy imádkozott és zsoltározott. Életmódját a „béke és öröm" szelleme hatotta át. Látjuk, hogy tanítványát és barátját, Sigulf apátot miként kínálta me? borral; látjuk, hogy amikor fiatalabb szerzetesei meggondolatlanul élcelődtek a látogatásra Toursba érkező egyik angol bencéssel s az emiatt panaszt emelt, Alkuin megfeddette ugyan őket, de egy-egy pohár borral megkínálva békésen bocsátotta el őket. A kor másik kimagasló egyéniségéről, Adalhard apátról Paschasius Radbertus azt írta, hogy legfőbb törekvése arra irányult, hogy másoknak használjon, „prodesse omnibus"; a szegények és betegek atyja, az özvegyek és árvák gvámolítója, a szomorúak vigasztalója volt. Istenszeretetét környezete annyira ismerte, hogy gyakori utazásai alkalmával kísérete szándékosan elmaradt tőle, hogy „egyedül Istennel társalkodhassék". A IX. század legkiválóbb írói által készített ezen életrajzok nemcsak azért jelentőségek, mert fönntartották hőseik emlékét, megörökítették azok tetteit, hanem azért is, mert követendő példaképeket állítottak szerzetes társaik és a következő nemzedékek elé, akik azokat magán és asztali olvasmányaik során és liturgikus tiszteletük alkalmával szinte állandóan szemlélték. Az erkölcsi élet problémái a capitularék tükrében; a „capitulum culpae" kialakulása A bencés életeszmény az Isten- és a felebaráti szeretetben, az alázatosságban és a kolostori fegyelem megtartásában kiváló szerzetes volt. Ennek kialakítását tekintették az erkölcsi tökéletesedés céljának. Az erkölcsi tökéletesedés, a „conversio morum", illetőleg a „régi ember" levetése és az „új ember' fölöltése terén a legfőbb akadályokat az ösztönös törekvések s azok legerősebbike, az ön111