Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850

Azt mondják, hogy Korbáva megye is a modrusi pkséghez tartozott és Udbina volt a pki székhely. 1 4 E megye már lerázta magáról a barbárt, a kat. hit mégis kevéssé halad elő, mert a most is előforduló keresztény és török portyázások megakadályoz­zák. De segíteni lehet e népet a szomszédos Likából, mert úgyis csak 3 várban él a bihácsi török fölötti őrködés céljából. Szentek ereklyéivel kevés templom dicsekedhetik az e. m.­ben a zengi sz, e, kivételével. Ebben tiszteletre ki vannak téve: ezüst tokban Sz. Orsolya két társnőjének feje, Sz. Valérián vt. keze, Belignus vt. koponya-része, Sz. Celesztin vt, ereklyéje. A buccari sz. e.-ban kiváló tiszteletben állanak: Sz. Margit keze és Sz. Orsolya egyik társnőjének koponyája, Qrobnikban is van az utolsóhoz hasonló ereklye, Tudni kell, hogy szegénység és a haza elnyomatása miatt a pk, papjai közül alig valaki tanul, úgyhogy nincs olyan papja, akit helynökének megtehetne, mindent magának, a 60 éven felülinek kell végeznie, S ha van is az e. m.-nek tanultabb papja, az a javada­lom gyengesége miatt nem akar ittmaradni ; mint most is a zágrá­bi pk, alatt van két egyházmegyése; Braikouich Márton teol, doktor és Pochmaieuich Vince végzett teológus, akik az e. m.­ben igen sokat tehetnének Isten dicsőségére és a lelkek javára, de a gyenge javadalmazás miatt elhagyták az e. m.-ét. Keltezés mint fent. Sk. aláírás. Ezután a következő pótlás: A pk. ezévi jövedelme zár alá vételétől megzavarva elfelej­tette megírni, hogy Lika megyében a szakadár valachok pke, aki a konstantinápolyi szakadár pátriárkát ismeri el, az elmúlt nyáron 500 szakadár valachhal és 10 papjával, akiket közönségesen kalu­gyereknek neveznek, a főbb templomokat és helyeket Likában el akarta foglalni ; a jelentést író pk. ebben az ügyben főesperesét kül­dötte ki s neki és a hozzácsatlakozó katolikusoknak ez alkalommal visszaadták az elfoglaltakat. A pk. Őszentsége segítségét kéri, hogy ez többé ne történhessék meg. Referátum. 1 5 Likamegyében szükség lenne papokra, ez az ügy a Propagandához utalandó. A világiaknak az egyházi birtok és jövedelmek fölötti hatalmaskodása ügyében a nuncius a császárnál hathatósan járjon közben. A Zrínyiek templomrombo­lásairól stb. szintén értesíteni kell a pápai nunciust erélyes segít­ségért. A buccari papok viselkedéséről, az Ogulinban elmaradó jövedelmekről, a csekély pki jövedelemről hasonlóképen; s az e. m.­nek a tanultabb papok általi elhagyásáról az államtitkár tegyen jelentést a pápának. A likai szakadár pk. törekvéseiről szintén értesíteni kell a pápát s a 60 éves r. kat. pknek segítségére kell sietni. 1 4 A korbáviai pkök székhelye 1185—1460-ig Ubdina volt. Mióta a török előnyomulása miatt Modrusba tették át a székhelyt (1460), azóta neve­zik e pkséget korbáviai-vagy modrusinak, illetve csupán modrusinak. Névtár, 1913. 81. és 30. 1 5 A 83. jelzetű íven.

Next

/
Oldalképek
Tartalom