Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850

nép vigasztalására, a Frangepán-család pedig ferences kolostort, A Csodálatos Anya most is csodákat művel, A kolostorban 30 szerzetes él. 1 2 Ugyané helyen Sz, György templomában működik a plébános, E helység alkalmas lenne a zeng-modrusi pkség szék­helyének, így nem kellene a pknek Flumíne [Fiume] városában, a pólai e. m,-ben székelni. De a rezidencia fölépítésére nincs pénz, Grobnik. Sz, Fülöp és Jakab apostolok társasegyháza van itt, a plébánossal és 6 kanonokkal, A lélekszám 600, Hat kisebb templom tartozik hozzá. Templomának dísze s a nép vallási és erkölcsi oktatása szempontjából a többi társasegyház között az első helyet kívánhatja magának, A kanonokok évi 60 dukát stipendiu­mot kapnak. Ennek és más templomoknak dísze is növekednék, ha az uradalom nem nyomná el a szegény népet s a papság buzgóságát a szent helyek segítésében meg ne akadályozná. Eme tengermelléki plébániáktól a pknek csekély jövedelme van s ez kizárólag tizedekből áll, amelyeket a papsággal megoszt ; így a saját és személyzete évi eltartására nehezen elégségesek. Következnek a hegyentúlí parókiák. Gerouo. A plébániatemplom védőszentje Sz. Hermagorus és Fortunatus, több kápolnája illetve leányegyháza van, legnagyobb tiszteletben áll kiváló csodái és javadalmai miatt a B, Szűzé a Szenthegyen, A hívők száma 1.500, Latin plébánosuk van, Cabar. A Sz. Antal-kápolnából parókia lett a bányákban - dolgozó munkások miatt. A vasat tengeren szállítják másfelé. A szomszédban filiális templomok vannak, A plébános illír nyelven oktatja a népet, lélekszám 400. Morauicze. Nagyságra nézve régen kiemelkedett a többi plé­bániák közül, s mivel egy plébános nem tudta ellátni, föl kellett osztani a bródira és delniceíre. A szomszédos dombokon több ki­sebb temploma van, amelyek előbb romokban álltak, de most már a plébános javíttatja őket. A plébános a Sz. Fülöp és Jakab-temp­lomban végzi tisztjét, a misét latinul mondja, a leckét és evangé­liumot illírül. Hiányosan kapott tizedekből él, a templomok jámbor adományokból tartják fenn magukat. A lélekszám 2.000, Brod. Van lelkésze, A Mária Magdolna-templomnak két fili­ális egyháza van: Sz. Lénárd és Sz, Olvasó. Lélekszám 1,330. Delnice. A hosszan elterülő falu közepén áll a templom, a lelkész illírül tud. Lélekszám 400, Sz. Katalin Szűznek kápolnája van, Lukoudol. E parókiának és a hozzátartozó kápolnáknak 1 2 A legenda szt. 1291—94. közt lett volna a Názáreti Ház Tersattóban. Az újabb kutatások a legendát nem igazolták: keletkezésének alapja egyTer­sattóból Loretóba vitt és az ottani kistemplomban elrejtett Mária-kép. Utóbb ezt az átvitelt nem a képre, hanem a templomkára alkalmazták. A legenda a XV. század második felében keletkezett s a XVI. és a XVII. században általá­nosan elterjedt. L. a Herder-Lexikonban Loreto címszó alatt. — A franciská­nusok letelepedése 1461-ben történt. Karácsonyi, Szt. Ferenc rendjének tör­ténete Magyarországon 1711-ig. II. k. Bpest, 1924. 408. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom