Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850

pknek és széküresedés esetén a kápt. helynöknek, XIII. Kelemen­től. Privilegium aggregations a vatikáni Sz. Péter-bazilikához. (A sz. e.-nak.) A sz. e. jövedelme az összes ingatlanoknak és az egész egyházmegyei javadalmas klérusnak, valamint a szem.-nak Lipót királytól juttatott tizedek nyolcadából áll; továbbá attól az időtől kezdve kihelyezett elég jelentős évi gyümölcsöt hozó tőkéből. Ez a kamat és a többi jövedelem bőségesen elég a sz. e, szükségle­tére, szolgák és muzsikusok fizetésére. Megfelelő fölszereléssel a sz. e. el van látva. Az e. m. joghatósága két megyére, Baranyára és Tolnára egészen, kettőre pedig, Somogyra és Verőcére, részben terjed ki. Egy sz. kir. városa van, Pécs, amelynek egyik fele előbb a pké, másik fele a káptalané, székesegyházé és szemináriumé volt földes­úri jogon is; 18 oppidum, kb. 500 falu. Az e. m.-ben nem kevés eretnek és szakadár van, néhány zsidó is, A katolikusok 218.274-en vannak, közülük kb. 70 a jelenlegi pk, kormányzása alatt részint az eretnekségből, részint a szakadárságból tért át. A most beve­zetett nagyobb tolerancia óta az eretnekek és szakadárok ima­házai az uralkodó kedvezése folytán szaporodnak. Ker. Sz. János régi társasegyházából már csak kevés rom van és a préposti cím. Pécsett az utolsó széküresedéskor állították fel a pl. temp­lomot 4 a jezsuiták egykori templomában s ezzel a városi parókiát a sz. e.-tól, amely alapítása óta mindig plébániatemplom volt, el­választották. A jelenlegi pk. vizitációkor a sz. e.-ba a városi plébánostól különböző személyt nevezett ki új plébánossá, akinek a pk, káptalan, székesegyház személyzete és a szem. szolgái lelki­leg alá vannak vetve. Az említett városi plébánián kívül van az e. m,-ben 105 pléb. templom, 129 filíális; 17 kápolna, amelyekben olykor misét mondanak. E templomokat és kápolnákat részben a kegyurak, részben a nép adományai tartják fenn, — Férfi szerze­tesház 14 van az e, m.-ben; 15 volt, de a jezsuiták eltörlése óta egy megszűnt és templomuk pléb. templommá lett. Szerzetesnők nincsenek. A szemináriumnak 36 növendéke van. Eddig több volt, egyesek előbb Nagyszombatban, legújabban Budán is tanultak teológiát. Ezentúl a császár parancsára felállítandó pozsonyi álta­lános szem.-ban fognak mind nevelkedni, csak kevesen marad­nak otthon a lelkipásztorkodásra való előkészítés miatt és a püs­pöknek való segédkezésre. Szegények és betegek számára Pécsett sz. h. van, kb. 24 személy számára. Alapja a hívők adományaiból napról-napra növekszik, A köv. konfraternitások vannak: a sz, e.-ban Sanc­tissimí Corporis Christi, amely az egész e. m.-ben el van terjedve; a pálosoknál Sacrí Scapularis, a domonkosoknál Sacri Rosarií, az 4 1780-ban. Névtár 1910. 35.

Next

/
Oldalképek
Tartalom