Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850

öreg koruk, betegeskedésük, a javadalmak szegénysége, az egyházmegyei, szentszéki, káptalani elfoglaltság: ezek a jelentésekben minduntalan felcsengő mentegetések és kimagyarázások alaphangjai. Ezeken a sok esetben igazolt egyéni és helyi nehézségeken kívül figyelembe kell vennünk azt a súlyos örökséget, amelyet papságunk a 16. századtól kapott, az egyéni lelki beállítottság, a közfelfogás és közviszonyok terén egyaránt. Mi távol voltunk Rómától, egy államrendszerbe szorítva, amely ugyan katolikusnak vallotta magát, de az érdekek összeszövődése folytán nem egyszer lépett a megalkuvás álláspontjára; egy államrendszerbe, amelyben ugyan a fő a legtöbbször katolikus felfogású volt, de amelyben a nem mindig katolikus alsóbb tekintélyeknek és végrehajtó szerveknek akarata sokszor éppenséggel elhatározóbb volt. Ehhez járult még az államhatalmi és bürokratikus törekvés, többkevesebb jóhiszeműséggel, de gyakran alkalmazott erőszakkal az egyházi és világi ügyek laikus szemmel elgondolt kiegyenlítődése, összehangolása érdekében. S ott volt a súlyos, megpróbáltató kérdés: a dinasztiai, uralkodói s a nagy és megtévesztő jóhiszeműséggel, de kevesebb alappal vélt magyar közjogi érdekek; a másik oldalon pedig Róma felfogása és gyakorlata az egyházkormányzat alapvető ténykedéseiben. E két mágnes közt állottak főpapjaink és papjaink, s a dolog természete szerint általában a közelebbi vonzása alá kerültek. Ha mai nyelven akarnók kifejezni ezt a megállapítást (mindig a fejlődés nagy vonalait s nem egyes, ezeket esetleg meghazudtoló megnyilvánulásait nézve, hiszen itt századokról van szó, s a hatás igazában napjainkig tart), azt mondhatnók: sok esetben kevés a „római szellem."

1 Az Egyház fegyelmi életét nem a ritkán előtérbe nyomuló nagy megnyilatkozások, hanem a szürke mindennapok eltöltésének mikéntje jellemzik. Térjünk mi is vissza az egyházi élet átlagjelenségeinek kutatására! Schmidlin megállapította a német és osztrák katolicizmusról, hogy a Tridentínum utáni húsz év egyházi viszonyai siralmasak voltak, csak azután kezdődik a katolikus megújhodás,

2 Munkájából azt is látjuk, hogy az egyházi közösségek, a káptalanoktól az apácákig mélyre süllyedtek. Nálunk ez a folyamat még tovább tartott, mert a 16, századi megújító kisérletek nem vertek mély gyökeret, a protestantizmus viszont a 17, század elejéig emelkedőben van. De a történeti hűség kedvéért mindjárt azt is hozzá kell tennünk, hogy a 17. sz. első felében lejátszódó magyar katolikus újjászületés sokkal átfogóbb 1 Nem akarunk ezzel a magyar kat. egyház múltján pálcát törni, csupán fel akarjuk hívni a figyelmet egy oly szempontra, amely eddig nem részesült kellő méltatásban; s amely nem jelent szükségképen elítélést, mert Róma sem hangoztatta mindig egyforma erősen kívánságait az idők és körülmények változása folyamán. A „kevés római szellemet" nem a magyar kat. egyháznak Róma iránti hűségére értjük (ezt a Szentszék és követei sokszor ismerték el dicsérőleg), hanem a római Egyház rendelkezéseinek és közjogának némely kérdésben való gyakorlati megvalósítására. a I. m. I. k. XLVIII. skv.