Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850
uralom alatt magukra hagyva a pogányságba süllyedtek, vagy szakadárok lettek, a jezsuiták munkálkodása folytán megtértek; a néptelen területekre pedig részint szomszédos hazai lakosok, részint a német császárságból tiszta kat. telepesek kerültek, a hivők száma annyira emelkedett, hogy 1781-ben 103.000 volt, most pedig 404.987. Az e. m.-hez tartoznak egészében: Arad, Csanád, Krassó, Temes és Torontál megyék; Csongrád egy része, Békésből egy falu, és három határőr kerület, a bánáti német, illír és oláh. Kiterjedése 697 földr, • mérföld. Az e. m.-ben van 3 sz. kir. város, 66 oppidum, 954 lakott pagus és praedium. A sz. e. Temesvárott van, VI. Károly császár és Mária Terézia bőkezűségét hirdeti, ők emeltették. Bár nem plébániatemplom, van keresztkútja, s méltóságánál fogva az ünnepi körmenetek mind, mint a búzaszentelő, keresztjáró, úrnapi, nem a pl. templomból, hanem innen indulnak ki. Van mellette 6 tényleges kanonokból álló káptalan; ezekhez járul 6 tiszt, kanonok, kiket az érdemes plébánosokból szoktak kinevezni s javadalmas helyükön székelnek, A káptalan javadalmazása ingatlanokból áll, ezek jövedelmeiből kapja meg a sz, e, is a maga részét, Mindkétfajta kanonokot a pktől előterjesztettek közül őfelsége szokta kinevezni, A kanonokokon kívül a sz, e. szolgálatára van négy javadalmas áld. pap, közülük az egyik sz, e, hitszónok, a másik kápt. jegyző. Mind a négyen a karímádságon állandóan jelen vannak. A poenitentiarius tisztét egy kanonok viseli, akire a pk. rábízza; hűségesen teljesíti, szükség esetén a többi kanonok és javadalmas is gyóntat. A teológiai professzorságot is mindig egy fiatalabb kanonok viseli, kinek canonícus scholasticus a neve, vagy személyesen, vagy a pktől jóváhagyott helyettes által, akit kanonoki jövedelméből kell eltartania. A káptalan a pk. senatusa, az ügyek intézésében tanácsával él. Mivel kevés a kanonok, más érdemes e. m. papokat is nevez ki szentszéki ülnökökké. Az e. m.-ben 175 parókia van, 21 esperesi kerületbe osztva. Mindegyiknek a hívők számához mért, szilárd és díszesen felépített temploma van. De vannak, főként az újabb parókiákon oly templomok, melyek sebtiben és csak bizonyos időre épültek; ezek további gondozást kívánnak. Kötött és biztos jövedelmük, csekély kivétellel, nincs a templomoknak, kisebb szükségleteiket a hívők adományai fedezik, a nagyobbakat a kegyúr köteles. Összesen 166 templom tartozik földesúri kegyuraság alá; a többi 9 templom kiadásait a községek és a pk. fedezik. Temesvárott 3 parókia van : egy a városban, kettő a külvárosokban. A legtöbb pl. templom számára a jelenlegi pk. a pápától teljes búcsút eszközölt ki a védőszent ünnepére. Van 40 filíális templom, a szükségessel ellátva; a megfelelő községek, illetve uradalmak tartják fenn őket. Az e. m.-ben van négy minorita konvent, u. annyi obszer-