Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850
dek egész területét, E pkség elsősorban a Száván túli Boszniára terjedt s innen a neve is; az elődök gyakorolták is ott pki joghatóságukat Patachich György pkig bezárólag. 0 a boszniai ferenceseknek adta a joghatóságot és felhatalmazásokat, amint a diakovári pki könyvtárban levő naplójában olvasható. De most Boszniában — talán az ottani hívek és szerzetesek nagyobb kényelmére — van fölszentelt pk, mint apostoli vikárius, s ama szerzetesek nem fordulnak többé ide, mert a diakovári pknél csak a cím maradt, a töröktől megakadályozott joghatóság gyakorlása pedig az említett vikáriust illeti. A pkség székhelye Diakovár mezőváros, egyúttal a pk, birtoka és javadalmazása a szomszédos falvakkal együtt. Itt van a sz. e. Sz. Péter apostol tiszteletére, eléggé elegáns oltárokkal és megfelelő felszereléssel, de tágasabbnak kellene lennie, A kanonokok száma 6, köztük 4 méltóság, A kanonokokon kívül még a két praebendarius is kórusköteles. Az e. m.-ben 50 plébánia és 9 helyi káplánság van. Sok templomnak nincs szilárd épülete és megfelelő felszerelése. A Kapisztrán-tartományhoz tartozó ferenceseknek 7 konventjük és 1 rezidenciájuk van, a kapucinusoknak 1 kolostoruk. Női kolostor nincs. Az e, m.-nek nincs szem.-a, hanem Őfelsége rendelkezése szt. 10 alapítványi helye van a budai egyetemesben; továbbá néhai Marczibány Lőrinc családja a szerémi e, m. számára 1 kispapra szóló alapítványt tett, aki a pécsi szem,-ban tanul. Eddig volt a boszniai e, m.-nek egy helye a lorettói Illír Kollégiumban, amelyből mindig kiváló munkások származtak, de a legújabb uralkodói rendelkezés folytán nem szabad klerikust külföldre küldeni. A pk. azonban kéri, ne vegyék el ezt a helyet az e. m.-től, egyrészt mert Török-Boszniában is szükség van munkásokra, másrészt mivel reméli, hogy ez a rendszer nem marad változatlan. Eszéken és Péterváradon van egy-egy szegényház, mindkettő a világi hatóság kezelésében. A sz. e.-ban meg van szervezve a Szentolvasó Társulata, jövedelmei nincsenek; a többi jámbor társulatot, amelyek a ferenceseknél voltak, az uralkodó eltörültette. A sz. e. jövedelme előbb a pécsi e, m,-hez tartozott tizedeknek negyedrészéből áll, kir. rendelkezés szt; egy másik negyed a szem.nak jutott, a hátralévő 2A rész pedig a káptalannak. Övéi azonkívül a pozsegai Sz. Péter-prépostság birtokai, amelyeket előbb a szerémi pk. bírt kir, adományozás folytán, most pedig elvették tőle, A pk. a rezidenciát megtartotta, csak 3—4-szer volt távol, egy, legfeljebb két hónapra, az Udvarnál. Szerémben négyszer végzett vizitációt, a székhelyéhez közeli helyeken — amelyek állandóan szeme előtt vannak — egyszer s a legújabban bekebelezett helyeken is egyszer. Szentbeszédet nagyobb ünnepeken, adventben, nagyböjtben és vizitációkor mondott. Az e, m,-ben nincs használatban sem pénzbüntetés, sem irodai díj, Pki joghatóságának nincs semmi akadálya. Eddig négy pl. templomot és 1