Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850

házi javadalmasoknak szinte nyomát sem találjuk meg nálunk.

1 A külföldi káptalanok nagy száma és népes volta a múltra, az alapítás és továbbfejlesztés korára nézve valóban a vallásos élet buzogásának és az Egyház tekintélyének kifejezése. De tudjuk, hogy a helyzet a középkor vége felé nagyon megváltozott, s a nagyszámú és méltatlanul élő javadalmas papság nem kis mértékben hozzájárult a vallási állapotok kiéleződéséhez. Ami tehát egykor érdem és dicsőség volt, az utóbb sok esetben hátránnyá és szégyenné vált. A hanyatlás mélypontja nem ért véget a hitszakadás befejeződésével, hanem az ortodoxiának külső nyilvánulása mellett és az exemtiónak palástjába burkolva tovább folytatódott. A magát több-kevesebb jogon exemtnek valló sok káptalan szinte fellegvára volt az önakarat szerint berendezett kényelmes és nem egy esetben méltatlan életnek, és hatalmas gát minden javítást célzó egyházi intézkedés ellen. így a káptalanok gyakran ellenlábasai lettek a püspököknek, amikor ezek őket is alá akarták rendelni a trienti zsinattól megalkotott új egyházi közjognak. Sok összeütközés és vita származott ebből úgyhogy bizonyos szempontból szinte püspöki és káptalani „pártról" beszélhetünk a 16. sz. végén és a 17. elején. A német limína-jelentések a püspöki reformtörekvések fő nehézségeiként említik a székeskáptalanok és exemt kolostorok ellenállását.

2 Már az előbbiekből következik, hogy nálunk a káptalanok nem lévén oly számosak és hatalmasak, nem beszélhetünk a helyzetnek ily mérvű kiéleződéséről.

3 A magyar püspöki jelentések nem is szólnak az exemtio körüli harcokról, de ez nem jelent annyit, mintha a trienti rendelkezések karikacsapásra megvalósultak volna káptalanainkban. A rezidencia elhanyagolása miatt szintén nem panaszkodnak püspökeink, bár előfordult, hogy a káptalan tagjai közül többen „bevett szokás szerint" nem tartózkodtak a székhelyen, hanem plébánosok voltak,

4 Ebben a kérdésben éppenúgy, mint az egyházi fegyelem más területein is nem tudták függetleníteni magukat a hazai szokásoktól és gyakorlattól, részben pedig a szükségtől : gondoljunk csak a kanonokok hiteleshelyi, tanári, referensi stb, működésére. Egyébként a székhelykötelességnek alapot a káptalan istentiszteleti kötelessége adott, az alábbiakban pedig látni fogjuk, hogy e téren egészen különös felfogás és gyakorlat fejlődött ki Magyarországon, amelyet még az igazán egyházias püspökök is vallottak, 1 Esztergom 1598 1600, Zágráb 1607, Szerém 1760, Zeng 1728, Szombathely 1781, Szatmár 1848, Pécs 1789 stb. L. a 135, 328, 222—23, 376 232 199 183 1 2*"'

Pasture i.' m. 242—45, Schmidlin i. m. I. k. LXIV. 3 A hazai káptalanoknak a 17. sz. eleji kat. megújhodásra vonatkozó külön felfogásáról röviden szól Tóth László, A kassai székesegyház rekatolizálása 1604-ben. Századok, 1932. 490. i Nyitra 1725, 161. 1. V. ö. Vagner, Adalékok a nyitrai székeskáptalan történetéhez, Nyitra 1896. 3. E szokás a paphiány miatt honosodott meg a 17. sz.-ban. V. ö. az 1630-as nagyszombati nemzeti zsinat 3.) sz. határozatával. Péterffy II. 308.