Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850
hogy pl. Forgách prímásnak Rómába utazását Mátyás politikai szempontból nem engedélyezte, Pázmány látogatásának elengedését — belpolitikai okokból maga—II. Ferdinánd kérte 1621-ben a pápától, 1 A 17. században a püspöki kinevezések körül kiéleződött az ellentét a magyar püspöki kartól támogatott királyi udvar és a Szentszék között. Ehhez járult a század végén és a 18. sz. elején a magyar kormányférfiak körében és az udvarban megérlelődött apostoli királyság gondolata, amely mintegy félszázadon keresztül érvényesült a Szentszékkel való érintkezésben, ami ennélfogva egyre ritkább és hidegebb lett, Mária Terézia 1767ben a jogara alá tartozó püspököknek a Szentszékkel való összeköttetését uralkodói felügyelet alá helyeztette, a személyes római látogatást pedig nem engedte meg. II. József ennek folytatásaként mindjárt uralkodása elején teljesen megszüntette a püspököknek a pápával való közvetlen érintkezését s a nunciushoz fordulásnak is véget vetett. A jozefinizmus hagyományai, ha nem is II. József alatti formájukban, továbbéltek a 19. sz. első felében is, s ezért az érintkezés Magyarország és a Szentszék között 1840-ig jelentéktelen. 2 Ha a püspök személyesen nem tudta elvégezni a római látogatást, akkor helyettest kellett küldenie, akinek számára külön megbízólevelet állított ki. A helyettesnek a pápai rendelkezés szerint elsősorban a káptalan kebeléből valónak kellett lennie, vagy esetleg más, a püspök alá tartozó egyházi méltóságnak, illetve legalább egyházmegyebeli papnak, s csak ezek hiányában lehetett bármely lelkiismeretes világipap vagy szerzetes. A püspökök sűrűn éltek a helyettes állíthatóságának jogával, külföldiek és magyarok egyaránt. A német és osztrák püspököknél a 17. sz. elején a helyettes gyakran volt kanonokjuk vagy egyházmegyés papjuk, sőt idegen pap is. A belga egyházfők belga papokat küldtek maguk helyett, legtöbbször székesegyházi kanonokot, továbbá szerzetest, elsősorban elöljárót. A 18. sz. utolsó harmadában azonban a belga jelentésekben is a mi jelentéseinkből ismert római prokurátorok neveivel találkozunk. Ez a jelenség a XIV. Benedektől is említett, a sok püspöki teher és kiadás miatt előálló lazább gyakorlattal függ össze. Úgyhogy míg előbb a Szentszék csak kivételesen engedte meg állandóan Rómában időző ágens alkalmazását, XIV. Benedek idejében a püspök megfelelő okból — ha kéréséről a Concilií titkára a pápának jelentést tesz — Rómában lakó kanonokot, más világipapot vagy ágenst is delegálhatott. 3 A magyar 1 Schmidlin i. m. I. k. XXVII. 1. 2. jegyz. — Fraknói, M. o. összeköttetései III. 282. — Hanuy, Pázmány P. lev. I. 783. 2 Karácsonyi, M. o. egyháztört.3 168-71, 174—75, 292, 295—98. — Marczali, M. o. tört. II. József korában II. 60. — Esterházy Pál gr. pécsi püspök levele (1781), Szepes 1780. L. a 179. és 203. 1. — HergenrőtherKirsch 4 i. m. III. 620—21. 3 Schmidlin i. m. I. k. XVIII. és XIX, XXVI. és XXVII. 1. 2. jegyz. — Paquay i. m. helyenkint, elsősorban 1—7, 29—31, 59, 69—70, 89—91, 103—104„ 117.
