Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850

ezen messze túlmenően érvényeseknek ismerte el a trienti forma nélkül, tehát nem a katolikus plébános előtt kötött vegyesházasságokat. Utóbbit hazai közjogunk az 1844:3. törvénycikkben tette magáévá. Ezzel egyházi és világi szempontból egyaránt megszűnik nálunk a vegyesházasság terén a trienti formának egyeduralma. A gyakorlatban azonban úgy látszik lassan ment az átkapcsolódás, mert Hám Jánosnak jelentése szerint, ámbár a reverzális nélküli vegyesházasságok a törvény értelmében a protestáns miniszter előtt is megköthetők, ez mégis ritkán történik meg.

1 Ezzel a trienti rendelkezések magyarországi sorsának tárgyalásában befejezéshez jutottunk. Tudjuk és írásközben éreztük is, hogy némely helyen igen szűkmarkúak voltunk, más kérdéseket pedig egészen érintetlenül hagytunk. Erre a nem kívánatos eljárásra azonban egyrészt az anyag hiányossága, másrészt a helyszűke kényszerített. A jelentések alapján rendelkezésre álló anyag magyarázza meg egyúttal az egyes részek közti esetleges aránytalanságot is. Tanulmányunk folyamán a magyar egyházi élet fejlődését eszményi mértékhez, a trienti zsinat határozataihoz és a későbbi pápai rendelkezésekhez mértük. Eredményeink nem mindenben megnyugtatók ugyan, de a szabályok és végrehajtásuk közt minden téren, s így a tanulmányozott kérdésben is, nemcsak nálunk, hanem a külföldön is különböző mérvű eltérések tapasztalhatók. Tanulmányunknak épen az volt a célja, hogy az eszmény és a való közti viszonyt, különbséget az egyházfegyelmi élet egész területén fölfedjük. A mondottak helyes értékelésére nézve nem szabad megfeledkeznünk azokról a sajátos körülményekről, amelyek közt a magyarországi r, kat, egyház élete folyt s amelyeket iparkodtunk tanulmányunkban kellően hangsúlyozni : az állami befolyást, a főkegyúri jogot, a török megszállást s ennek hosszú időre kiterjedő és az egyházi újjáépítést gátló következményeit, A sok negatív jellegű megállapítás mellett azonban figyelemre kell méltatnunk a magyar katolicizmusnak e mű természete folytán itt megfelelő arányban ki nem domborodó érdemeit is, különösképen a vallás dolgában tanúsított konzervativizmust s a Szentszék iránti hűséget és ragaszkodást, amiben a magyarság nem egyszer nagy katolikus nemzeteken is túltett, s amit pápák és nunciusaík sokszor dicsérőleg elismertek. 1 Hanuy i. m. 81, 97—99, 105—109, 100, 124. — Szatmár 1848. 201. 1.