Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850
hatjuk. 1 Ebben a korban egyúttal ellentét támad a lelkészí munkába beálló világi papság és a szerzetesek között, másrészt a hosszú ideig címzetességgel beérni kénytelen s most tényleges jogaiba és munkakörébe lépő püspöki hatalom és a szerzetesség között. Ezek a 19. századba is átnyúló viszályok, illetve határsértések a lelkipásztorkodás és az exemtio, továbbá a püspöknek a szerzetesek fölötti delegált joghatósága körül keletkeztek, A püspökök nem mindenütt és nem mindig tartották szem előtt a trienti zsinat világos megkülönböztetését az exemtio és a nullius-állapot között, és nem kutatva a kiváltságok természetét és múltját, sokszor erőszakosan törtek ellenük, Viszont a szerzetesek egyszer megkapva a gyóntatási és prédikálási felhatalmazást, a püspököt semmiben sem akarták elismerni; mások ismét birtokaikat lelkipásztori szempontból is exemteknek tekintették, s a lelkek gondozására nézve se voltak hajlandók magukat alávetni a püspöknek. 2 A püspöknek mint az apostoli Szentszék delegátusának joghatósága volt a trienti zsinat értelmében a kolostoron kívül élő szerzetes esetleges megfenyítésére, joghatósága alá tartoztak a nemnullius rendek lelkipásztorkodása és XV, Gergely rendelkezése folytán a szentségeket kiszolgáltató szerzetesek is utóbbi szempontbóls A házikáplánként a szerzetesházon kívül élő rendtagokról a püspöki jelentések minduntalan megemlékeznek, Róma pedig állandóan sürgeti ennek megszüntetését, de hiába. Míg ebben a püspökök engedékenyek voltak, addig viszont a delegált joghatóság alkalmazásában — amint különösen egyes 19. századi jelentésekből kitűnik — túlmentek a Tridentinumtól megszabott határon, s nemegyszer az egyházmegye összes kolostorait vizitálták, mint írják: átruházott joghatóságuk alapján, Róma ez ellen állandóan felszólalt, s a visszaélésnek gyökerére is rámutatott kiemelve, hogy a német államokban és Magyarországon a püspökök II. József törvényeihez hasonlóan maguknak kívánják a szerzetesek fölötti rendelkezés jogát és exemtiójukat nem ismerik el, 4 A szerzetesnőket a Tridentinum szinte teljességgel a püspökök joghatósága, illetve felügyelete alá rendeli. A püspök vizitálja őket, még az exemteket is mint a Szentszék megbízottja ; ő a klau1 Velics i. m. III. 63—66. — Szabó i. m. 410—25. Utóbbinak aláfestésével azonban nem mindenben azonosítjuk magunkat. 2 Phalmi Rendtört. V. 8. — Hornig i. m. 232—37, 258, 295, 361—69. Szentillónay esztergomi ált. helynök levelét 1. e mű 306—307. 1. — A győri püspökök és a pannonhalmi főapátság közti viszályokra nézve 1. a győri jelentéseket a 140. és 149. 1. — Zeng 1741, Veszprém 1769, Szombathely 1817. L. a 380, 381, 321—23, 243. 1. 3 Sess. VI. 3. de ref. és XXV. 11. De reg. — Huszár i. nj. 62- 63. 4 Szombathely 1781 és a róla szóló referátum, Szombathely 1785, Nyitra 1824-es felelet stb. L. a 234—35, 237, 172. 1. — Székesfehérvár 1800, Szombathely 1817, Erdély 1819, Várad 1836, Nyitra 1832, Kalocsa 1827-ről készült ref. és 1828-as felelet, Vác 1830-ról szóló referátum. L. a 226, 243, 133, 295, 176, 159-60, 282. 1.
