Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850

lelkipásztorkodása hazánkban a 17. században alapvető jelentőségű. Erre a működésre jellemző, hogy nem a rendes parókíai keretek közt történik, hanem egyes rendházakból kiindulóan és vándorlelkészkedéssel. Egy-egy szerzetesháznak munkálkodására legyen elég példaként megemlítenünk, hogy a nagyszombati jezsuiták 1615-től 1690-ig 50 főnemes, illetve nemes családot, 25 községet és kb. 40,000 hívet vezettek vissza az Egyházba. Ez azonban csupán a konverziós eredmény, amelyhez még hozzá kell számítanunk a katolikusok közt kifejtett s kevésbbé fogható rendszeres lelkészi munka gyümölcseit. S ha meggondoljuk, hogy ezt a feladatot a Jézustársaság a 17. sz. folyamán 15 nagy kollégiumban, 12 rezidenciában és százat meghaladó hosszabb-rövidebb tartamú missziós állomáson teljesítette a királyi Magyarországon, a hódoltságban és Erdélyben egyaránt, akkor némi fogalmat nyerünk erről a páratlan lélekhódító munkáról.

1 Ugyanakkor a boszniai püspökség területén kizárólag a ferencesek a nép lelkipásztorai, mert világi papoknak belépését a törökök megtiltják, Erdélyben is fönntartották magukat, a hódoltságban pedig a kevés jezsuita és világi pap mellett ők a katolikusok igazi lelkipásztorai, hiszen egyedül csak gyöngyösi kolostorukból egyidőben 300 falura terjedt ki lelki gondoskodásuk.

2 Ezek alapján túlzás nélkül megállapíthatjuk, hogy a 17. sz. hazánkban a szerzetesi lelkipásztorkodás fénykora. S erre a lelkészi munkára még az is jellemző, hogy nagyrészben nem a névszerínt illetékes, de valóságban a hívekkel nem törődő, megfelelő magyar püspökök irányítása mellett történik, hanem a pápától kinevezett belgrádi püspök és boszniai apostoli vikárius rendelkezése szerint, E körülmény egyúttal a püspök és szerzetesek közti esetleges ellentéteknek is elejét vette, annál is inkább, mert a boszniai egyházfők mindig, a belgrádiak pedig kettő kivételével ferencrendiek voltak.

3 A szerzeteseknek eme nagyarányú lelkészi működése átnyúlik a 18. századba is, a jezsuiták pl, e század második és harmadik évtizedében nagyérdemű pasztorális tevékenységet fejtettek ki a töröktől visszafoglalt temesi bánságban. A ferencesek lelkészi munkája még tovább tartott a Délvidéken. Lassankint azonban kiépül a rendes egyházmegyei szervezet, Mária Terézia királynő pedig mindenképen azon volt, hogy a ferencesek helyét világi papok, illetve utóbb — a nyugdíjteher csökkentése miatt — exjezsuiták foglalják el, A szerzeteseknek a plébániák vezetéséből való nagyobb mérvű eltávolítását a század közepétől számít1 Velics, Vázlatok a magyar jezsuiták múltjából. II. Bpest, 1913. 154. és 159. A 17. sz.-i pasztorális működésre nézve 1. még i. m. I. 123, 126—27. és II. 70, 72, 122—23, 127—29, 132—33, 135—36, 138. 2 Bosznia 1650 és 1658. L. a 74—75 1. — Szabó, Ferencrendiek stb. 149—65. — König, Hatszázéves ferences élet Szécsényben. Vác, 1931. 172. 3 Szabó i. m. 147.