Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850
1819-i jelentésében azt írja, hogy nem tudja, vájjon nyujtott-e be elődje, Mártonfi püspök relációt; a Kongregáció levéltárában pedig még ma is megvan az elődnek csupán tízenhat évvel előbb, azaz 1803-ban elküldött beszámolója. 1 Forrásainknál tehát tudatos ferdítéstől nem kell félnünk; legfeljebb oly irányban szükséges kritikát gyakorolnunk, vájjon elhallgatással vagy semmitmondó, általános kifejezésekkel nem akarta-e a jelentésttevő magát bizonyos kellemetlen dolgok említése alól mentesíteni. Nem mérnők állítani, hogy a jelentések ettől is teljesen mentek. Ezekre a részekre legtöbbször a referáló is felhívja a figyelmet, mondván, hogy erről vagy amarról a tárgyról a püspök nem szól, ezt vagy amazt csak nagyon röviden, futólag említi, a következő jelentésben ezekről a dolgokról részletesebb felvilágosítást kell kérni. Mindent egybefoglalva: a püspöki jelentések óvatosan használandók, adataik kiaknázása csak a vonatkozó irodalomnak széleskörű felhasználásával és ellenőrzése mellett lehet gyümölcsöző. Már az említettekből következik, de fontosnak látjuk hangsúlyozottan kiemelni, hogy a jelentések mellett még a Kongregáció számára róluk készített bíráló referátumok is értékes anyagot nyújtanak. Ezekben u. i. az előterjesztő minden feszélyezettség nélkül beszél, míg a püspököknek írt feleletben már a kifogások csak tompítva, röviden, olykor burkolva fordulnak elő. Becsessé teszi továbbá ezeket az előterjesztéseket írójuknak nagy látókörű, mondhatnók univerzális szemlélete és tudása. Elgondolhatjuk, hogy akinek kezén száz meg száz jelentés ment keresztül, annak szeme nagyon megélesedett a sorok közti olvasásra, s igen találóan meglátta a különböző államokban élő katolikusok legégetőbb kérdéseit. Egy-két rövid megjegyzése a császári és magyar területek püspökeinek a Szentszékkel való érintkezésére, a püspökök és szerzetesek viszonyára stb. fényesen meggyőz ennek a meglátásnak biztosan találó voltáról. Egyébként a tisztelt olvasót, aki az eddig említettek után is kétségbe vonná forrásaink fontosságát és szavahihetőségét, hasonló külföldi feldolgozások és forrásközlések állásfoglalásának szíves figyelembevételére utaljuk.' 2 1 L. a 129. és 126. 11. 2 Különösen Schmidlin i. m. I. k. VIII—IX. és XXXVI-XXXVIII, valamint Dengel, Pasture, Paquay alább idézendő művei.