Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850

a hitelemzéssel, de határozataikban az eddig említettekkel szemben semmi újat nem találunk.

1 A rendelkezések és szabályok után fordítsuk figyelmünket a megvalósításra. A már két évszázad óta elhanyatlott hitoktatási fegyelemnek megújítása természetszerűen nehezen és lassan indult. A zengi egyházmegyének még a székhelyén, Zengben sem volt tanító, sem iskola, hanem a legnagyobb műveletlenség és barbárság. A lelkipásztorkodásban nagy visszaélések kaptak lábra, katekézist senki sem tartott. A vele szomszédos és a töröktől sokkal inkább zaklatott, török uralom alatt álló boszniai püspökségben az 1600-as jelentés szerint mind a 13 ferences kolostorban volt iskola, ahol olvasást, írást, kevés grammatikát és hittant tanítottak a szerzetesek, s ezt lehetőség szerint a parókiákon is megtették. Fényes példa ez arra, hogy mennyire összefügg a papság fegyelmi életével a hívők gondozása,

2 — A 17. sz. első felében még erősen érezhető a paphiány, a meglevő papok kiképzése is gyenge, a tanítók többnyire igen műveletlenek. A plébánosok közül sok a hanyag és rossz erkölcsű, ilyenek pedig az újonnan bevezetett kötelességek teljesítésében nem szoktak serények lenni. A katolikus megújulás vezetőjének, Pázmánynak egyházmegyéjében is gyengén állott a hitelemzés ügye. Az 1626-os vizitáció szerint a népnevelés ügye nagyon szomorú volt. A vizítátor pl. az egész sasvári esperesi kerületben a gyermekek nevelését nagyon elhanyagolva találta. S ezek az állapotok Pázmány kormányzásának utolsó éveire sem javultak meg nagy mértékben. A főegyházmegyének legjelentősebb részében, a prímás székhelyét magában foglaló népes (83 plébánia, 55 áldozópap, 30.000 hívő) pozsonyi főesperességben hitelemző oktatást csak kevés lelkész tartott. Azzal mentegették magukat, hogy a gyermekek nem jelennek meg, s a szülők sem küldik őket. A pásztoremberekre szintén kevés gondot fordítottak, ennélfogva azok ritkán látogatták a templomot.

3 A 17. sz. második felében, amikor már a szemináriumokból tanultabb és buzgóbb papság került a parókiák vezetésére, a hitelemzés terén haladást tapasztalunk. A legfőbb lendítő erőt az ügynek természetesen nálunk is a jezsuita hithirdetés adta. A 17. sz. második feléből származó vizitációs jelentések, amelyeket Sopronmegyére nézve tanulmányoztunk, ritkán említik kifogásként a plébánosoknak a hitelemzésben előforduló hanyagságát. Ebből legalább is arra következtethetünk, hogy a nagy átlag megfelelt kötelességének. A népoktatás kiépítettsége pedig Sopronmegyében meglepően kedvező képet mutat, minden plébánián volt tanító, sőt némely filiában is. Ha a viszonylag szerencsés sorsú és fekvésű Sopronmegyének eme eredményeit nem is éri 1 U. o. 75—79. és 105—10. Az 1579-i szombathelyi zsinat Szvorényi i. m. 228. 2 Zeng 1600 és 1615. L. a 355. és 357—58. 1. — Hodinka i. m. 111. 3 Franki i. m. II. 266. III. 128, 131 ; a papok és tanítók műveltségére v. ö. III. 129—30. és 139.