Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850

Egyébként ebben az évben a közjó és az e. m, érdekében el­intézendő nagyon fontos ügyei vannak az Udvarnál. Az e. m.-i zsinatról szóló részig a jelentés szószerint megegyezik az előzővel. E. m.-i zsinatot eddig nem tartott, főként a háborús zavarok miatt. De jobb időben meg fogja tartani. A pkség birtokainak egy része a török uralom alól visszakerült, de a Kamara kezelésé­ben van; ezek megszerzésére a pk, nemcsak jövedelmét, hanem előbb szerzett vagyonát is ráköltötte s még adósságba is került. E határokon levő valachok közül igen sokan egyesültek a r. kat. Egyházzal, van egyesült pkük is, kinek közreműködéséből remél­hető a még szakadár valachok áttérése is. A szerzetesek között kapucinusokat is említ s egy klarissza kolostort. A sz. e, eléggé fel van szerelve, több új oltár van benne, A jelentésből nagyon tekintélyes részek hiányoznak, úgyhogy erősen csonka. A végén keltezés mint fent és sk. aláírás. Zágráb, 1707, nov 28-i levelében Brajkovich Márton pk. meg­bízottját, Gotthal Miklós sz. e.-i olvasókanonokot, vikáriusát a bíboro­sok jóindulatába ajánlja. — Mellékelve továbbá Pellachich vicebán levele Zágráb, 1707.nov. 26-ról és Eszterházy Imre vácipké Lepoglava 1707. nov. 29-ről, amelyekben tanúsítják, hogy a pk. személyesen nem tudja elvégezni a liminát háborús viszontagságok stb, miatt, s mivel a bán távollétében őt helyettesíti, 1707. Gotthal Miklós püspöki helynök jelentése, 9 Az e. m. határai: keletről a pécsi, szerémi és boszniai, dél­ről a zengi pkség; nyugat felől a görzi főesperesség egy része, amely a német lovagrend hatalmában van, de azért a zágrábi pk. abban a részben fenntartja és gyakorolja joghatóságát. Erről az oldalról tehát az aquileai patriarkátus és a laibachi e. m. a határ, majd a salzburgi, suffraganeus pke, a seckaui által kormá­nyozva, a Dráva mentén a német lovagrend. Innen jobban északra menve a győri pkség, azután a somogyi [!] és újra a pécsi. A pkség két jelentős részre oszlik. Az első már régóta keresztény kézben van, a második a legújabb török háborúban visszakerült s részben még a török alatt maradt. Az első részben van a sz. e., amelynek 28 kanonokja és 14 főesperessége van, amelyeket azonban 12 főesperes vezet; e főesperességek mindkét említett részre kiterjednek. Az első részben van a csázmai társaskáptalan 12 kanonokkal, akiknek most nincs saját rezidenciá­juk. A sz. e.-ban van továbbá 12 praebendarius. Az első részben összesen 186 plébániatemplom van, köztük egyetlen szerzetesi. A pkí joghatóság alatti filíális templomok vagy kápolnák száma 509. A kollégiumoké és férfikolostoroké 23, köztük 3 a székhelyen 9 A jelentésen nincs kelet, Rómában kék ceruzával 1708-at írtak rá; mivel azonban a jelentések keltezése rendszerint a pkök levelének dátumával egybeesik, az 1707-es évszámot választottuk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom