Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850

janzenizmus, febronianizmus. Róma egyre nagyobb távolsággá lesz az Alpeseken túli klérus számára. S felüti fejét és különösképen a felekezetektől kevert területeken elterjed minden természetfelettinek halálos ellensége, a naturalizmus és racionalizmus. A francia papságnál ennek az egészségtelen fejlődésnek betetőzője, de egyúttal hathatós orvossága is a forradalom. A forradalom utáni papság lelki megújulásának munkájánál eszményképként újra előkerülnek az igazi katolikus reformációnak, a trienti zsinatnak rendelkezései.

1 Köztudomású, hogy a magyar klérusban az említett egészségtelen áramlatok nem jutottak nagy elterjedettségre, s hogy Róma iránti hűsége és konzervatizmusa erősebb a Nyugat papságáénál. Nem merül el oly mélyen a hit titkaiba, de nem is téved oly gyakran bennük. Egy dologban azonban erősen megterhelte számláját a korszellem, s itt az államhoz való viszonyára gondolunk. A 18, századból hozta ezt magával örökségül, és a 19.-ben keservesen kellett ennek súlyát és következményeit viselnie. Az állam vezetői a vallásosság ápolását a maguk politikai rendszerének sikeres keresztülvitelére múlhatatlanul szükségesnek tartották. Nem kell bővebben kifejtenünk, hogy e szempontból legfőképen a katolikus vallás jött szóba. De a kormányzat a maga politikai célkitűzései szerint elgondolt vallásápolást szorgalmazta, s rendszerének érdekében az állam szolgájává alacsonyította le az Egyházat, Az Egyháznak szenvednie kellett nemcsak a liberálisok előtti természetszerintí népszerűtlenségért, hanem a vele szoros kapcsolatban levő kormányzat sok méltán nagy bűnéért is, Ennek legszomorúbb következménye, hogy megtörténik a szakadás a katolikus papság és a katolikus világiak között, ami különösen az országgyűléseken volt érezhető 1790 óta, s a kat. önkormányzat elmaradása folytán ezt mindmáig sem sikerült a kívánt mértékben helyreállítani.

2 A 19, század első feléből származó püspöki jelentések nem láttatják ezeket a mélységeket. Zerdahelyi Gábor besztercebányai püspök meg van elégedve papságával: tisztességes, vendégszerető, józan és szerény. A diakovári jelentés szerint semmi nagyobb botrány nem fordult elő az egyházmegyében, a főesperesek és esperesek őrködnek a papság fölött, s a kisebb bajokat maguk hozzák rendbe, Lonovích József a csanádi papság erkölcseit megfelelőknek tartja, A gyengeségből vétkezők megjavítása a kánonok szerint történik (intés, lelkigyakorlat a defíciens házban, felfüggesztés, megfosztás a javadalomtól). A botrányosan vétkezőket kolostorba záratja, s onnan csak tartós javulási tünetek után szabadulhatnak meg. Mártonfi József erdélyi püspök 1803-i jelentése 1 Benoit, La vie des clercs dans les siècles passés. Paris (1915), 542—44, 545, 547. 2 V. ö. Horváth Mihály, Huszonöt év M. o. történelméből

2 I. Bpest, 1868. 36—38, 321. — Szombathely 1791. 239. 1. — Az említett szempontból legújabban vigasztaló jelenség a hitközségi szervezet kiépítése és az Actio Catholica.